2007.12.01. 03:29
Két győzelem kell
Megyei körkép (hg) - A 15. fordulóból elhalasztott mérkőzéseket pótolnak a hétvégén az NB III Bakony-csoportjában. A megyei csapatok közül a Tapolca hazai pályán fogadja a Sopront, a VFC pedig Sárvárra utazik.
Sárvár-VFCA négy forduló óta veretlen Veszprémi FC legutóbbi mérkőzésén, a Hévíz ellen vesztesen hagyta el a pályát. A Sárvár semmivel sem lesz könnyebb ellenfél, mint a zalaiak, ráadásul a VFC-nek ezúttal idegenben kell helytállnia. A Sárvár 37 ponttal a negyedik helyen áll, a veszprémiek 24 ponttal a hetedikek, de egy győzelemmel akár előre is léphetnek. A vendégek célja természetesen a három pont, és ehhez csaknem a teljes csapat (egyedül Zsebe Gábor eltiltott) rendelkezésre áll.
Tapolca-FC Sopron II.Az idény eleji célkitűzé- seknek megfelelően az utolsó két fordulóban összesen négy pontot kellett szerezniük a tapolcaiaknak, akik legutóbb Celldömölkön ikszeltek, úgyhogy vasárnap győzni kell othon. - Nem igazán volt benne a játékunkban a győzelem, persze úgy már bosszantó volt a döntetlen, hogy az utolsó percekben kaptunk gólt - mondta Lázár Szilveszter a múlt heti mérkőzésről. A Tapolca edzője a vasárnapi bajnokival kapcsolatban egy dolgot emelt ki: nyerni kell! - Remélem, hogy ez a srácokban is tudatosul, szeretném, ha mindent elsöprő győzni akarás jellemezné a csapatot. Itt az ellenfél személye sem érdekes, csak a három pont - tette hozzá a mester.
Az első osztályban szereplő FC Sopron ligacsapata a tizenegyedik helyen áll a bajnokságban, három ponttal a Tapolca előtt. A hazaiaknál a héten többen is bajlódtak kisebb-nagyobb sérüléssel, de a mérkőzésre várhatóan a tel- jes keret rendelkezésre áll majd.