2007.12.21. 03:29
<u>Ló hátáról is szervezi</u>
<b>Városlőd</b> - Ugyan valamikor lovas nemzetnek tartották a magyarokat, azonban ez a megítélés már régen a múlté. Sokan vannak azonban, akik ebbe nem törődnek bele.
- Honnan a lovaglás iránti szeretet? - kérdeztük a beszélgetés elején.- Természetesen onnan, hogy már kicsi koromtól kezdve rajongtam a lovakért. Ezért aztán az ezredforduló táján néhány vállalkozó kedvű társammal és négy-öt hadra fogható lóval megalakítottuk a Hölgykővára SE elnevezésű klubot. Ebben az volt az elsődleges célunk, hogy ezt a roppant egészséges, teljes odaadást kívánó életmódot minél szélesebb réteg számára szimpatikussá és elérhetővé tegyük.
- Az eltelt időszakban milyen eredményt sikerült e téren elérniük? - Az akkori tízes létszámot sikerült megháromszoroznunk, s a rendelkezésre álló lóállomány is megfelelő a céljainknak. Hogy nem elérhetetlen célt tűztünk ki akkor, amikor valamennyi korosztály bevonását megcéloztuk, arra legyen elég bizonyíték, hogy a legfiatalabb tagunk, Narancsik Jancsika csupán másfél éves, de már bátran megüli a pónilovát. Legidősebb tagunk, Varga Sanyi bácsi viszont már a hatodik ikszét tapossa. - Az utóbbi idők versenyeredményeit olvasva, tagjaik nem csupán passzióból, a szabadidő hasznos eltöltése céljából ülnek nyeregbe...- Ez annak a következménye, hogy mind töb-ben érezték úgy, hogy akár versenyszerűen szintén meg kellene méretni magukat. Sajnos megfelelő alkalmak nem voltak, ezért az ügyben is lépni kellett, hogy legyen megfelelő versenyrendszer a számukra. Ebben a dologban nagy segítségünkre volt a Vas megyében élő, dolgozó szakember, Major Albert, akivel közösen kidolgoztunk egy felmenő rendszerű, később Wintermühle névre keresztelt kupát, amelyben hat megye alkot egy régiót. A mi esetünkben a közép-dunántúli térséget Veszprém mellett Győr-Moson-Sopron, Vas, Fejér, Komárom-Esztergom és Zala alkotja. Az éves versenykiírás értelmében mindenütt vannak versenyek, amelyeken az elért helyezések arányában pontokat lehet szerezni. Természetesen az ország többi régiójában is vannak hasonló, felmenő rendszerű vetélkedők. A szezon végén a legjobbak országos döntőben - idén Székesfehérvárott - mérik össze lovaglótudásukat, lovaik idomítottságát.
- Hogyan szerepeltek idén a Veszprém megyei lovasok a Wintemühle-kupán?- A Vas megyei Pintérné mögött Bűbájos Meridián nevű lovammal a második helyen végeztem. De a dobogó harmadik fokára is megyei versenyző, a nagyvázsonyi Hockné állhatott fel. A fehérvári országos döntőben viszont egyéniben élen végeztem, csapatban pedig egy harmadik hely is jutott nekem.
- Ezek szerint jó úton haladnak, az idei évben is sikerült eleget tenniük a lovassport népszerűsítése érdekében? - Úgy érzem, igen. És továbbra is mindenkit szívesen látunk köreinkben, akit, akiket érdekel a sportolásnak ez az ága. Mindenkit szívesenlátnak ennek az egészségessportágnak a keretei között