2008.03.08. 03:29
Otthoni kényszer
Pápa, Ajka - A vártnál gyengébb rajtot követően nincs könnyű hely-zetben a két Veszprém megyei NB II-es labda- rúgóklub. A pápaiak alig-ha hibázhatnak többet, míg az ajkaiaknál három alapember sem léphet pályára.
A Lombard Pápa gól nélküli döntetlennel kezdett Komlón, aminek gyors következménye lett, hogy Kiprich Józsefet Urbán Flórián váltotta fel a kispadon. Az új szakvezetőnek egy hete volt, hogy megpróbálja gatyába rázni a társaságot.
- Teljesen normálisan telt ez az egy hét, noha három nap után éreztem, hogy az újsze- rű munkától fáradtak a fiúk - kezdte Urbán Flórián, a Lombard Pápa Termál FC szakvezetője. - Az utolsó napokban volt időnk még fris- síteni.
- Egy hét alatt lehet csodát tenni?
- Feltételezem, arra kíváncsi, hogy változtatni lehet-e egy csapat arculatán ilyen rövid idő alatt. Egy nap, sőt egy óra alatt is lehet. Mindenkinek más az elképzelése a labdarúgásról, az enyém is különbözik a többi szakemberétől. Minden fejben dől el, ezért lehet és fontos hatni a játéko-sokra.
- Az Urbán-féle szabályokat, gondolom, hamar tisztázták.
- Természetesen. Labdarúgó voltam, tehát ismerem, hogyan működnek a dolgok. Elmondtam, mit követelek, és ennek megfelelően várom el a hozzáállást. Hangsúlyozom: a magyar focista szerintem semmivel nem rosszabb nyugati társainál, ám teljesen máson jár az esze, mint ahol kellene.
- Amíg a Szombathely nem teszi meg, a Lombard sem hi- bázhat.
- El kell hinnie mindenkinek, hogy jobbak vagyunk az ellenfélnél, jelen esetben a Dunaújvárosnál. Ha csapatként működünk és odafigyelünk, akkor nyerni fogunk.
- Izgul?
- Nem voltam izgulós fajta soha, egészséges versenylázban várom a meccset. Izguljon az ellenfél, nekik, remélem, lesz erre okuk bőven.
Az FC Ajkának visszavágott az Integrál DAC az őszi nyitányon elszenvedett vereségért.
- Csapatszinten nem tudtunk igazán átlag felett teljesíteni - adott magyarázatot a vereségre Szabó Imre, az ajkaiak mestere. - Ráadásul mindkét félidő elején gyorsan gólt kaptunk, ami alaposan megfogta játékosaimat. Most persze lehetne mondani, hogy irreálisak voltak a körülmények, de ezt inkább hagyjuk.
- Szombaton viszont ideálisak lehetnek.
- Legalábbis a külső tényezők, mert sajnos Lakatos és Tóth három sárga lapja, Pothárn pedig kiállítása és egymeccses eltiltása miatt nem lehet ott a pályán.
- Gondolom a cél to- vábbra is változatlan: itthon javítani kell az őszi muta- tókon.
- Bármilyen módon, de nyernünk kell. Szeretném is előre elmondani, hogy elképzelhető: ez a mindent meghatározó terv a játék minőségén is meglátszik majd. Nekünk ugyanis mindenképpen meg kell szereznünk mind a három bajnoki pontot, különösen a Komló múlt heti győzelme után.
- Éppen a Kaposvölgye ellen idegenben 3:0-ra nyertek.
- Pontosan, és ez azért volt különösen értékes siker, mert utána nem nagyon nyertek ott más csapatok. Sajnos azonban most megváltozott a helyzet. A védelmünk megbomlott, és kulcskérdés lehet, hogy akik játéklehetőséget kapnak, azok miként élnek ezzel. Szervezettségünk és a hazai pálya a mi javunkra szól, de nagyon nehéz kilencven perc vár a csapatunkra. Remélem, szurkolóink átsegítenek ezen a fordulóponton bennünket.
Az FC Ajka elnöksége egyébként úgy döntött, hogy a nemzetközi nőnap alkalmából a hölgyek ingyen látogathatják a 14 órakor kezdődő összecsapást.A pápaiak és az ajkaiakegyaránt nehéz helyzetbenlépnek pályára