Sport

2009.09.25. 15:20

BL - Coulibaly szerint továbbjuthat a Debrecen

Budapest - Adamo Coulibaly, a Debrecen labdarúgócsapatának francia csatára szerint a hajdúsági együttes továbbjuthat a Bajnokok Ligája csoportköréből.

MTI

"Ide tartozunk, és bár esélytelennek tartottak minket, megmutattuk, hogy tudunk veszélyesen futballozni - mondta a 28 esztendős támadó az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hivatalos honlapjának adott interjúban. 

- Önbizalommal telve játszottunk Liverpoolban, nem ijedtünk meg az ellenféltől, és bár 1-0-ra kikaptunk, büszkén vonultunk le a pályáról."
    
Coulibaly megjegyezte, hogy egy BL-találkozó annyit vesz ki a játékosokból, mint 2-3 magyar bajnoki összecsapás, de ahogyan Herczeg András klubmenedzser is elmondta, a debreceni labdarúgók nagyon sok tapasztalattal gazdagodnak az európai kupaporondon.
    
"Sokat jelent számomra, hogy a következő meccsen egy francia csapat ellen lépünk pályára, de a legfontosabb a győzelem. Ha nyerni tudunk, az nemcsak nekünk, de a magyaroknak is nagy siker lenne, mert az országot is képviseljük. Ha a lyoniak látták a liverpooli találkozót, akkor nagyon koncentráltan játszanak majd a Puskás Stadionban." - mondta a támadó.
    
A három évvel ezelőtt - a hetedosztályú RC Neauphle le Chateau-tól kapott fizetésének kiegészítése miatt - még targoncavezetőként dolgozó Coulibaly hozzátette: a DVSC-TEVA játékosai mindent meg fognak tenni a Lyon és a Fiorentina ellen, hogy kiharcolják a továbbjutást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!