2010.06.04. 14:14
FC Ajka: Irány a negyedik!
Ajka - A Tatabánya elleni hazai győzelem után ezúttal idegenben is a három pont megszerzésére törekszik az FC Ajka a labdarúgó NB II utolsó előtti fordulójában.
Az ajkaiak múlt heti győzelmükkel megadták maguknak a lehetőséget, hogy a tabellán a jelenlegi 5. helyről még egyet lépjenek előre. Ehhez a kiesés ellen küzdő Hévízt kell idegenben megverni.
- Rendben volt minden a Tatabánya ellen - mondta Artner Tamás, az FC Ajka mestere. - Megérdemelten nyertünk és megyünk tovább.
- A Hévíz az életéért fog harcolni.
- Tisztában vagyunk vele, hogy számukra ez az utolsó lehetőség életben tartani a bennmaradás reményét. Ennek megfelelően nyilván nagyon motiváltak lesznek. Ha mi higgadtak tudunk maradni, akkor megvalósíthatjuk céljainkat és elhozzuk a három pontot.
- A múlt héten a Siófok bajnoki címe mellett tette le a voksát.
- Azóta változott a helyzet, most már a Gyirmót kezében van a lehetőség. Azt gondolom egyébként, hogy az elmúlt két esztendő alapján ők is megérdemelnék a feljutást.
- A következő szezonban lesz megyei riválisuk is.
- Gratulálunk a veszprémieknek és biztosan sokan lesznek a két csapat meccsén majd, mint ahogy az sem hátrány, hogy keveset kell utazni. Ez a jövő, most azonban még a hévízi fellépésre koncentrálunk.
- Befejeződtek a beszélgetések, szóban megegyezetünk - számolt be a legfrissebb hírekről Kaibás Dezső, az ajkai klub elnöke.
- Hétfőn írásban is véglegesítünk mindent. Egy kivétel akad: Kaj András kapott néhány nap gondolkodási időt, mivel munkahelyi, családi okok miatt számára kissé macerás a bejárás.
- Hamarosan újabb tárgyalások kezdődnek.
- Így igaz, de ez már az új keret kialakítását érinti. A szombathelyi vonal nyitott, de további lehetőségeket is keresünk.
- Állandóan visszatérő probléma a kevés néző.
- Azt hiszem, hogy ebben részben a csapat is hibás, hiszen hazai mérkőzésein általában hiányzott a tűz, így emiatt nem voltak közönségvonzóak ezek a találkozók. Jó lenne ezen támadóbb szellemű, izgalmasabb focival változtatni. Ugyanakkor megérkeztek azok az ülőlapok, melyekkel kissé komfortosabbá szeretnénk tenni a lelátónkat. Próbálkozunk ezen a területen is, reméljük, hogy siker koronázza erőfeszítéseinket.
Az FC Ajka az ötödik a tabellán 41 ponttal, a hévíziek a 14. helyen állnak hússzal. Az őszi mérkőzésen 2:0-ra nyertek a hazaiak, Subicz a 4., Mihalecz a 85. percben szerzett gólt.
A góllövőlistát Mihalecz Péter vezeti 19 találattal, hat góllal előzi meg siófoki riválisát. Ugyanezen a listán Subicz és Pákai a következő ajkaiak, ők négy-négy alkalommal vették be az ellenfelek kapuját. A Tatabánya a hétvégén szabadnapos lesz, tehát az ajkaiak egypontos hátránya ledolgozható.