Sport

2010.06.24. 19:28

Visszanyalt a fagyi

Nehéz ilyenkor bármit is írni. Főleg, hogy bűn rossz volt a csapat, s megérdemelte a kiesést. Ez már nem a világbajnok Olaszország.

Szabó Péter Dániel

Persze a meccs előtt mindenki joggal reménykedett, hogy Marcello Lippi fiai bedarálják az eleddig nem túl acélos szlovákokat, s jó szokásukhoz híven botladozva ugyan, de továbbjutnak a csoportkörből. Nem így lett. Több dolog miatt is.

Egyrészt a szlovákok - nincs rá jobb kifejezés, s fáj is leírni - az első 80 percben lefocizták a címvédőt. Kíméletlenül kihasználták a lassú és körülményes olasz védelem hibáit, joggal vezettek tehát két góllal már a hajrá előtt. A baj csak azzal van, hogy utána elkezdtek focizni az olaszok. Megmutatták, hogy meg tudnak feszülni a győzelemért, s hason tudnak csúszni a továbbjutásért. A kérdés azonban az: miért csak az utolsó utáni pillanatban tették mindezt? És miért játszott még mindig Cannavaro?

Most pedig jöhet a régóta érlelődő generációváltás. Mert hiába a felkészületlen kommentárok és szakértők, a napfényes Itáliában igenis vannak ifjú tehetségek, akik csak a bevetésre várnak. Pepe, Marchisio (rossz poszton játszott, ne a vb-n mutatott játékát nézzük), Criscito, Maggio, Motta, Pazzini és Bonucci már a világbajnoki keretbe is befért, de ott kopogtat a nagycsapat ajtaján a csatár Rossi, a középpályás Giovinco, s bármennyire is ellenszenves mindenkinek, Mario Balotelli is. Szóval nem lesz itt baj gyerekek, csak vonuljon vissza, akinek kell, s építsünk új csapatot az EB-re. Mert Lengyelországban javítani kell, ez nem kérdés.

Ami a mundial további eseményeit illeti, e sorok írója Uruguay és Ghána sikeréért fog szorítani a jövőben, hiszen ha kiesnek a kedvencek, jöjjenek a (viszonylag) kiscsapatok.
Szóval: éljen Forlán és Asamoah Gyan - előre fiúk a vb-serlegért!!!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!