Sport

2010.08.27. 16:04

Bajban a Loki - Máté Péter jogosulatlanul szerepelt a bolgárok ellen? (frissítve)

Budapest - Gondja támadhat a Debrecen labdarúgócsapatának az Európa Ligában, mivel a bolgár Liteksz Lovecs elleni csütörtöki visszavágón Máté Péter valószínűleg jogosulatlanul lépett pályára.

MTI

A 25 éves védő a találkozó utolsó pillanataiban állt be, ám az európai szövetség (UEFA) hivatalos honlapjáról kiderül, hogy nem szerepelt a Debrecen nevezési listáján. Az is gyanúra ad okot, hogy az UEFA tudósításában Máté 0-s mezszámmal szerepel, ilyen pedig nincs a labdarúgásban.

A hajdúsági klub honlapja az EL pénteki sorsolásának beszámolóját feltételes módban közli, s a menetrendhez hozzáteszi, hogy ez akkor fog így történni, ha a Debrecen számára kedvezően zárul a szövetség, azaz az UEFA vizsgálódása.

Az NB1.hu internetes szaklap információi szerint az még nem jelenti automatikusan a Debrecen búcsúját, ha kiderül, hogy Máté valóban jogosulatlanul játszott az EL-találkozón.

"Amennyiben a bolgár klub huszonnégy órán belül nem óvja meg a meccset, az UEFA hivatalból akkor is eljár az ügyben - nyilatkozta Greg Biscos, a szövetség munkatársa a portálnak. - Jelen pillanatban kiegészítő információkat kértünk az MLSZ-től, mert már folyik a vizsgálódás. Ezt követően döntünk az ügyben. A hiba nem feltétlenül jár azonnali kizárással, vagy 3-0-s bolgár győzelemmel. Lehet figyelmeztetés, pénzbírság, vagy fegyelmi is."

Az Európa Liga csoportküzdelmeiben a Debrecent péntek délután a holland PSV Eindhovennel, az olasz Sampdoriával, valamint az ukrán Metaliszt Harkivval sorsolták össze.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!