Sport

2010.09.01. 10:15

Szima kiáll a DVSC vezetése mellett

Szima Gábor klubtulajdonos megvédte a Debrecen labdarúgócsapatának vezetését Máté Péternek az Európa Liga-selejtezőben történt jogosulatlan szerepeltetése miatt.

MTI

"Egyértelműen ki kell állnom a kollégáim mellett, hiszen ez a vezetés ezt a klubot tavaly a BL, most pedig az EL csoportkörébe vezette, emellett az elmúlt hat évben nyertünk öt bajnokságot, két Magyar Kupát, egy Ligakupát és öt Szuperkupát" - mondta a klub honlapján Szima arra reagálva, hogy a hétvégi bajnoki mérkőzésen a debreceni szurkolók egy része azt skandálta: Amatőr vezetés.

"Sportsikereinket egyetlen egy szurkoló és újságíró sem vitathatja. Azt is tudja mindenki, hogy a DVSC a magyar állam kasszájába az elmúlt években jóval több mint félmilliárd forint adót fizetett be, vagyis anyagilag is sikeres klubot irányít ez a menedzsment. Ha valaki mégis azt kiabálja, hogy amatőr vezetés, azt gondolom, óriási tévedésben van, még akkor is, ha ezt az adminisztrációs hibát elkövettük".

Máté Péter a 90. percben csereként lépett pályára a bolgár Liteksz Lovecs vendégeként 2-1-re megnyert találkozón, pedig a klub nem nevezte az EL-selejtezőre, csak korábban, még a BL-re. Az európai szövetség tizenötezer eurós pénzbüntetéssel sújtotta a Debrecent, amely kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel búcsúztatta riválisát és jutott a főtáblára.

A hajdúságiak a második számú európai kupasorozat csoportkörében az olasz Sampdoriával, a holland PSV Eindhovennel és az ukrán Metaliszt Harkivval találkoznak.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!