Sport

2010.10.27. 12:30

Hibátlan mérleggel vezetnek

Veszprém - Remekül kezdte a röplabdázók gyermekbajnokságát a Veszprém és a Sümeg korosztályos csapata.

B. Virág Rita

A röpis gyermekbajnokság első fordulóját a Deák iskolában rendezték meg. A Company VRC-n kívül a megyét a Sümeg RE is képviselte, az érdi Delta SE-vel, valamint a Győrrel szemben.

Czintula Mihály, a VRC szakvezetője elmondta, mindhárom meccsét magabiztosan nyerte meg csapata, annak dacára, hogy mindössze hat játékos tudott résztvenni a megméretésen. A három győzelemmel értelemszerűen a Company vezeti a sort. Az edző kiemelte, mindenkivel elégedett, különösen a két centerrel Sághy Zsolttal, Fligh Péterrel, valamint a feladóval Garamvölgyi Armanddal. A csapat többi tagja: Szűcs Márk, Paradicsom Ádám, Bagics Máté.

A másik megyei együttes, a Sümeg RE csak a Veszprémtől kapott ki, a másik két meccsét hozni tudta. Kaposi Józsefné, a fiatalok trénere arra panaszkodott, termüket egy hónapig nem tudták használni, alig edzettek, így a pályán kellett összeszokniuk. A sümegi csapattagok: Stahl Patrik, Nagy Péter, Apáti Simon, Trejer Máté, Halász Bence, Kulcsár Bence, Madár Máté, Kőrösi Csaba, Bogdán Tamás.

Eredmények: VRC-Sümeg 3:1, VRC-Delta SE 3:1, VRC-Győr 3:0, Sümeg-Érd 3:0, Sümeg-Győr 3:0.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!