Sport

2010.12.08. 05:19

Aranyérem nélkül soha

Pápa - A pápai szkanderosok karjaitól rettegnek az ellenfelek. Nem véletlen, hiszen például Nagy Miklós tizennyolc verseny óta veretlen. Ahol az elmúlt hét esztendőben asztalhoz lépett, a riválisoknak csak a második hely jutott.

Novothny Ottó

A pápai karbirkózók az utánpótlással is foglalkoznak, hiszen serdülő korú követőik is vannak már a városban. Nagy Miklós elmondta, hogy Strumpf Dávid, Strumpf Ádám és Rózsa Krisztián egyaránt kezdi megismerni a sportág titkait. Ez a közös gyakorlásoknak is köszönhető.

A klub képviselői közül Nagy Szabolcs és Nagy Tivadar is állandó résztvevői a különböző versenyeknek, bajnokságoknak. Ők ketten a harmadik és hatodik, vagyis pontszerző, illetve éremszerző helyen végeznek általában, és ezt mindkét kézzel teszik.

A pápai szkanderosok évente több magas színvonalú versenyt is szerveznek. A Hyper-kupán hagyományosan nemzetközi mezőny feszül egymásnak, míg a nagyacsádi falunap állandó szenzációja az amatőr szkanderverseny, melyet szintén a pápaiak rendeznek.

- Városunkban, de talán országosan is egyedülálló, hogy a legmagasabb testsúly kategóriában huszonkét versenyen 31 aranyérmet szereztünk - érvelt Nagy Miklós. - A mi klubunk dicsekedhet azzal is, hogy az aktuális világbajnok ellen diadalmaskodni tudtunk. Miközben az utánpótlással is foglalkozunk, rendezvényeknél is bábáskodunk, a legkisebb városi sporttámogatásból, mondhatni fillérekből tesszük ezt.

Mindemellett hazai és nemzetközi vetélkedőkön is rendre a legjobbak között zárjuk a versengést. Jelenleg is készülünk jelentős szkanderkupákra, valamint a január közepi országos bajnokságra is. Szeretnénk gyarapítani az esztendők alatt eddig begyűjtött harmincegy aranyérmünk, illetve ötven bajnoki pontunk számát.
A pápaiak évek óta a sportág hazai és nemzetközi elitjéhez tartoznak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!