2011.02.16. 05:01
Új csapatában teker tovább
Veszprém - Az LTV Merida Racing csapatában folytatja pályafutását a város egyik legjobb mountain bike-osa, Gulyás Ádám.
Az elmúlt esztendőt Gulyás Ádám leginkább arra használta fel, hogy mind szellemileg, mind fizikailag utolérje magát és ismét a régi, rendkívül sikeres, formában versenyezzen. Igen hosszú évadot tudhat maga mögött: összesen 16 megméretésen állt rajthoz, a hazai OX, illetve Elit felnőtt kategóriában is kipróbálta magát és mindkét fronton hatodik helyen zárt. Egy izomszakadás ugyan nagyon megnehezítette a dolgát, ám végül a Pannon Egyetem hallgatójaként az egyetemi és főiskolás országos bajnokságban is részt tudott venni és két dobogós helyet megszerezni.
- Két hónapos pihenő után december elején álltam újra edzésbe Benkó László irányításával. Az idei program kicsit változott az előzőekhez képest, mert a kerékpározást többféle mozgásformával egészítjük ki. A tornatermi és evezőpados edzéseimet Szentesi Balázs, míg az erő-állóképességi, kettlebell tréningeket Kertai Róbert vezeti - mondta el a kiváló kerékpáros.
Kiderült, Ádám az év elején hazánk egyik legsikeresebb mountain bike-os egyesületétől kapott felkérést, amire végül igent mondott a veszprémi fiú.
Úgy fogalmazott, a profi segítők és háttérnek köszönhetően valóban csak a bringázásra, a versenyzésre kell összpontosítania, ami nagyon vonzó volt számára.
Gulyás Ádám az idén a hazai OX bajnoki sorozatban, valamint számos nemzetközi besorolású hazai és külföldi viadalon szeretne helyt állni. Ezen kívül lehetséges, hogy pár futam erejéig ismét elindul az MX erőpróbák hosszútávján is.
Az utóbbi időben ugyan maratoni távot nem teljesített, ám korábban itt magyar bajnoki címet és összetett Magyar Kupa elsőséget is ünnepelhetett, így nem lesz idegen számára a hosszabb táv.
- Már nagyon várom a szezon kezdetét. Az új csapatban először március végén a Tihany Kupán állok rajthoz. Ezt követően áprilistól egymást követik a rangos hazai és nemzetközi viadalok. Az idén a magyar bajnokságban mindenképp szeretnék az első ötben végezni, a nemzetközi porondon pedig a pontszerzés a célom.