Sport

2011.09.19. 16:52

Az úrkúti katalánok és Tibi, a helyi Messi

Nagyon bízom benne, hogy a következő írás főszereplői nem sértődnek meg a kissé fura analógián. Hiszen ezen a településen kétségkívül imádják a futballt és tény: csapatuk jelen pillanatban a legjobb a mezőnyben. Nálam most ez az együttes Veszprém megye Barcelonája.

Horváth Gábor

A megye I ötödik fordulójának legnagyobb rangadóját Úrkúton rendezték meg: az előző két kiírást megnyerő (bár a 2010-es aranyérem még mindig vitaalap) helyiek az idén bombarajtot produkáló, listavezető Öskü csapatát fogadták.

A derbit a szurkolók is rangján kezelték, az emberek, fiatalok és idősebbek vegyesen, népes csoportokban álldogáltak/üldögéltek a pálya mindkét hosszú oldalán. Összességében kispadok mögötti rész volt a verbálisan aktívabb, de velük épp szemben, egy fapadon foglalt helyet a kemény mag. A két, később háromfős ultracsoport énekelt, rímelt, kiabált, a végén kicsit hullámzott is. A hangulat egyébként teljesen békés volt, csak egy magányos, már nem szomjas vendégszurkoló okozott némi zavart (a te anyád nem az én anyám, azt szidjad, vagy valami ilyesmi...) az Úrkút-fanok soraiban, de a nézeteltérést egy kisfröccsel hatékonyan tompították le a felek.



A mérkőzésen gyorsan gólelőnybe, majd emberhátrányba került az Úrkút, az exbányászok Korpos találatával vezettek, majd Zsidó állítatta ki magát. Utóbbi a bíró mezének meghúzásáért, vagy reklamálásért kaphatott második sárgát, kívülről nem lehetett megállapítani a pontos okot. Az első félidőben már nem történt említésre méltó esemény, a szünetben a szurkolók jelentős része nem tartotta jogtalannak a kiállítást, viszont sokan keveselték a vendéglapok számát. Két barátságos rendezővel beszélgetve megtudtam, hogy csapatuk idén is jó erőt képvisel, ám  mivel az utóbbi időben mindent megnyertek  kicsit nehéz motiválni a társaságot.

Ekkor hozakodtam elő a Barcelona-hasonlattal, amelyet némi mérlegelés után ők is elfogadtak. Tudom, látom, hogy erős az analógia a katalán sztárklub és a kis bakonyi település focicsapata között, de ha a méretbeli különbségeket háttérbe helyezzük, simán lehet hasonlóságokat találni. Először is az úrkútiak majdnem ugyanolyan fanatikussággal imádják a focit, mint a katalánok, kedvenceik pedig mostanában sokszor ugyanúgy játszadoznak elenfeleikkel, mint a Barca. Utóbbira példa az Öskü elleni meccs is: a fordulót listavezetőként váró, ebben a szezonban eddig mindenkit alaposan elpáholó vendégek tehetetlenek voltak a címvédővel szemben.


És akkor itt van a Korpos Tibi, aki amolyan helyi Messiként kergeti kétségbeesésbe a vetélytársakat. Ha éppen nem játszik jól, akkor is leköt néhány védőt, imádják is érte a szurkolók. Ezúttal két gólt lőtt (a második találat előtt egyszer nagy helyzetben nem passzolt, de percekkel később már senki nem haragudott rá ezért), pedig a közelmúltban műtötték meg a térdét, gyorsabban gyógyult meg, mint a Rooney - jegyezte meg valaki. A másik nagy kedvenc Márton Gábor, az itt levezető egykori ajkai futballista (ő az igazi lelke az együttesnek - fogalmaztak a drukkerek), de kijelenthető, hogy a két nagy öreg mellett kivétel nélkül mindenkit nagyon szeret a publikum, amely rendesen ki van szolgálva.



Egy szó, mint száz a mezőny tagjainak alaposan fel kell kötni az alsóneműt, ha meg akarják fogni az úrkúti csapatot. Igaz, idejük van még rá, hosszú a szezon, a közeljövőben akár többen is előléphetnek még trónkövetelőként.

Az ötödik forduló eredményei

Fűzfői AK-Sümeg VSE 6:0.
Alsóörs SE-Gyulafirátót SE 0:4
Péti MTE-Herendi Porcelán SK 1:1
Ajka Kristály SE-FC Zirc 2:1
Csetény SE-Ugod SE 1:1
Úrkút SK-Öskü MFC 3:0
Tapolca VSE-Devecser SE 3:1

A részletes tudósításokat itt olvashatják

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!