2012.01.05. 08:09
Mindkét csapat Szolnokot fogad
Megyei körkép - A hétvégén folytatódik a küzdelem az NB I-es röplabdázóknál. Érdekesség, hogy a Sümeg és a VESC egyaránt a szolnoki főiskolásokat fogadja.
Sümegi RE_Szolnok
A férfi NB I-ben a téli szünetben is változott a tabella, ugyanis a nyíregyházi klubtól visszavonták az indulási jogot, a csapat eredményeit pedig megsemmisítették.
Fehér Tibor edző: - Mi nyertünk a Nyíregyháza ellen, így most három pont mínusszal kezdjük az újévet. Szolnokon óriási csatában véreztünk el, fájdalmas vereséget szenvedtünk. Nem tudom, hogy a szünet melyik csapatra gyakorolt nagyobb hatást. Nekünk nem sok időnk volt a felkészülésre. Mindig pozitív, ha hazai pályán játszunk, de kicsit görcsössé tesz minket, remélem, ezt most sikerül feloldanunk. A mérkőzésen Horváth Csabára nem számíthatok. A Szolnok elleni játék jótékonysági találkozó is lesz egyben, a bevételt Remete Mátyás gyógykezelésére fordítjuk, ezért is szeretnénk, ha minél többen kilátogatnának.
(Kezdés: szombat, 17.00)
VESC_Szolnok
A női NB I-ben a Veszprémi Egyetemi SC vasárnap 15 órakor fogadja szolnoki ellenfelét.
Katona Péter edző: - A két ünnep között csupán két alkalommal tudtunk edzeni, a felkészülést voltaképpen kedden kezdtük el. Sajnos rosszul, mert az első számú cserénk, a több helyen is bevethető Molnár Bettina bokazúzódást szenvedett. A Szolnoktól idegenben kikaptunk, itt Veszprémben nagyjából ugyanazt az erőt képviseli a két csapat. Meglátjuk, milyen napot fogunk ki, természetesen nyerni szeretnénk.
