Sport

2012.04.17. 12:15

Olasz bundabotrány: vallomást tett a Napoli korábbi kapusa

Matteo Gianello azt állította: néhány játékostársát próbálta rávenni arra, hogy veszítsék el a Sampdoria ellen 2010. május 16-án vívott mérkőzést.

MTI/APA

A Gazzetta dello Sport című napilap keddi értesülései szerint a 35 esztendős hálóőr, Matteo Gianello a nápolyi ügyészségen megtartott meghallgatásán azt mondta: azt kellett volna biztosítaniuk, hogy a Sampdoria nyerjen, tettestársai ugyanis Ausztriában és Angliában a Napoli ellen fogadtak. Gianello azt is elárulta, hogy a korábban szintén futballozó Silvio Gusti azt mondta neki, ajánljon pénzt azoknak a csapattársainak, akikkel megbeszéli a találkozó eredményének befolyásolását. A kapus - aki 2004 és 2011 között játszott Nápolyban - saját bevallása szerint csak két védőt, Paolo Cannavarót és Gianluca Gravát kereste meg az ajánlattal, ők azonban elutasították azt. Az összecsapást végül a Sampdoria nyerte 1-0-ra.

Ha Gianello állításai valósak, Cannavaro és Grava valószínűleg büntetést kap majd az olasz szövetségtől (FIGC), mert nem számoltak be a megkeresésről, így elmulasztották jelentési kötelezettségüket. Az ügyben vélhetően a Napoli ellen is eljárás indul majd.

A nápolyi ügyészség több mint egy éve vizsgálódik az olasz futballt érintő bundagyanús esetekkel kapcsolatban, s abban a kérdésben is nyomoznak, hogy a maffiának van-e bármi köze az ország profi labdarúgásához.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!