Sport

2012.12.28. 21:09

Másfél perc után eldőlt az Innsbruck-Sapa mérkőzés

Székesfehérvár – A Sapa Fehérvár AV19 jégkorongozói Innsbruckban játszottak pénteken este. A fehérváriaknak nyerniük kellett, ha javítani akartak a helyzetükön. Egy gólos meccsen győzött a Sapa.

Silye Sándor

Az Olimpija Ljubljana elleni két, hazai pályán elszenvedett vereséget követően mindenképpen győznie kellett a Sapának, ha meg akarta tartani a 6. helyét a tabellán. Ráadásul Sofronéknak volt miért visszavágniuk mai ellenfelüknek, hiszen az Olimpija elleni két váratlan vereség mellett éppen az Innsbruck elleni fehérvári botlás okozhat majd fejtörést az együttesnek a végelszámolásnál.

A fehérvári sikerük óta az addig a győzelem ízét  csak ritkán kóstolgató tiroliak egyre jobban játékba lendülnek. A legutóbbi fordulóban a Dornbirner EC otthonában 6-4-re tudtak nyerni. Akkor Mössmer 2, Fox 2, McGregor, Schennach szerezte az Innsbruck találatait. De persze a Sapa játékosainak pozitív élménye is lehetett a házigazdákkal kapcsolatban, hiszen legutóbb Tirol fővárosában 9-0-ra győztek

Ami a HC Innsbruck jelenlegi helyzetét illeti, sikeresebb időszak ide, vagy oda, továbbra is az utolsó helyen állnak a tabellán, 10 ponttal lemaradva a Dornbirner EC-től és huszonegyre az Olimpijától.  Pedig a nevek alapján nincs rossz csapatuk, hiszen az osztrákok – soraikban az NHL-es Carolina Hurricanes játékosa, a csatár Nödl - mellett 7 külföldijük van, köztük Francis Lemieux, aki annak ellenére a legeredményesebb innsbrucki 33 kanadai ponttal (14 gól, 19 assziszt), hogy nem azonos a hajdani NHL-es legendával Gólerős még a csatár Fox (11) a téli olimpiának is helyt adó csarnok (jégpalota ) csapatában.

Mondhatni: hozta a papírformát a Sapa Fehérvár AV19, hiszen diadalmaskodott. Különös mérkőzésen. Mert: olyan csata. ahol egyetlen gól születik, ritkaságszámba megy ebben a sportágban. Ritka sikeres meccs volt ez, mert a fehérvár csapatának úgy kellett ez a siker, mint egy falat kenyér Az az egy gól igen hamar megszületett, mert igazán jól, mondhatni álomszerűen kezdődött az összecsapás. Mindössze másfél perc telt el, és már vezetett a Sapa, a fehérvári csapat ponterős hátvédje, Durco Pratt (eddig 20 pontot gyűjtött, aminek tartalma 4 gól és 16 gólpassz), átadásából talált be a kék vonalról, 0-1. Az első szakaszban Kovácsot küldték ki 2 percre, de a csapat kivédekezte az emberhátrányt. Banham, Ladányi került még helyzetbe, míg a hazaiak részéről Lemieux, Höller, Manavian, Fox, Pittel, Insana tette próbára Bálizst, de az ifjú hálóőr valamennyi alkalommal mentett.

A második szakaszban nagyrészt a mezőnyben zajlott a játék. A 28. percben emberelőnyös helyzetben Pratt zúdított kapura egy egészséges löketet, a kipattanót még Banham is kapura piszkálta, de nem lett belőle gól. Később volt még Höllernek, Foxnak és Banhamnak lehetősége, de az eredmény nem változott, ha a sovány előny is, de az a Fehérváré volt.

Az utolsó szakasz első eseményét Sikorcin kiállítása jelentette, a Fehérvár immár a harmadik hátrányos helyzetét védekezte ki. Utána gyors egymásutánban még két fehérvárit állítottak ki, az első 10 percet jószerivel hátrányban töltötte az AV19. Ki lehet bírni ezt a sorozatot?  Szerencsére Bálizs jeleskedett, de ezt tette a másik oldalon  Machreich is. Elérkeztünk az utolsó perchez, a HCI lehozta a kapusát, de nem született gól, így nyert a Sapa!

Innsbruck - Sapa Fehérvár AV19 0-1 (0-1, 0-0, 0-0)

Innsbruck, 1800 néző, vezette: Graber, Hofer, Hollenstein.

Innsbruck:  Machreich – Pittl, Insana, Fox, Bartlett, Höller – Switzer, Manavian, Echtler, Lemieux, Mössmer -  Pedevilla, Stern, Hanschitz, McGregor, Schennach B. – Lindern, Hörtnagl, Schnennach V., Steinacher, Steiner, vezetőedző: Daniel Naud.

Sapa: Bálizs – Orbán, Sille, Magosi, Bailey, Benk – Pratt (1), Durco 1, Kovács (1), Johansson, Banham – Hetényi, Horváth, Ladányi, Vas M., Sofron – Pozsgai, Hajós, Metcalfe, Sikorcin, Mihály, vezetőedző: Jan Neliba.

Kiállítások:  4 illetve 12 perc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!