Sport

2013.01.15. 13:00

Óriási lehetőség előtt

Veszprém minden szempontból szuper hely - mondta a két ifjú kézilabdás, akik a napokban a Veszprém Barabás Duna Takarék KC felnőttalakulatában is bemutatkozási lehetőséget kaptak Róth Kálmán szakvezetőtől.

Napló

Samu Rózsa Virág a Békéscsaba, míg Horváth Gréta a Vác ellen lépett először pályára a nagyok között idén.  A 18 éves Samu Rózsa Virág mintegy másfél éve érkezett a veszprémi csapathoz. Nyolc éve kézilabdázik, a sportággal Szekszárdon ismerkedett meg. A nővére a helyi csapat egyik meghatározó tagja volt, és a testvére, Virág rendszeresen elkísérte a hazai összecsapásokra. Mint minden gyerek, ő is szeretett a szünetekben és a mérkőzések végén a pályán rohangálni, kapura dobálni. Itt figyelt fel rá az utánpótlásedző Varga Jenő, akinél aztán el is kezdte a gyakorlásokat. A veszprémi vezetők másfél éve egy juniormeccsen figyeltek fel rá, ajánlatot tettek neki, és mivel Virág minden vágya az volt, hogy egy stabil NB I-es csapat tagja lehessen, ezért elfogadta a felkínált lehetőséget. 

- Veszprém nagyon  jó hely, remekül érzem magam  - szögezte le a balátlövő. - Az Ipari gimnáziumban tanulok, most harmadikos vagyok. A tanulás és a kézilabda  min- den időmet lefoglalja, de mindig is erre vágytam, ezért ki- fejezetten jól érzem magam a bőrömben. Tavaly nem ment minden ilyen simán, a napi három edzés nagy terhet rakott rá, s ezt a térdei is megsínylették. Szilánkosra törött a porc benne és meg kellett operálni. Nyáron újabb beavatkozás vár rá, csavarokkal rögzítik majd az ízületet a teljesen elkopott porc helyett. A fiatal lövő tehetségére Róth Kálmán is felfigyelt, Virág az év végén közel hét hetet Győrben töltött, ott edzett a felnőttcsapattal, majd a Békéscsaba ellen be is mutatkozott, a Vác ellen pedig meg- szerezte idei első NB I-es találatát.

 

 

A két veszprémi tehetség közül Samu (a képen balra, a 10-es mezben) már gólt is lőtt az első ligában (Fotó: Gáspár Gábor)


Horváth Gréta ugyancsak a Vác ellen lépett először pályára a "nagyoknál". A pályán eltöltött három percet óriási lehetőségként értékelte a 16 éves jobbátlövő, aki azt is elmondta, reméli, ahogy telik az idő, egyre többször kap majd lehetőséget a felnőtteknél is. Gréta Tamásiban kezdett el kézilabdázni, s amikor nyolcadikos lett, eldöntötte, hogy Veszprémben szeretne tovább tanulni. A Lovassy gimnázium és a kézilabda miatt vágyott a királynék városába, és szerencsére mindkét fronton jól teljesített, így ma már a második osztályt végzi az említett iskola német nemzetiségi tagozatán, és a Barabásba is ekkor igazolt át. A kollégistaéletet gyorsan megszokta, de hétvégén, amikor csak lehet, hazalátogat, mert a szülei és hétéves testvére nagyon hiányzik neki. - Hatalmas váltás volt nekem Tamási után Veszprémbe költözni. Ott mindenki ismer mindenkit, nincs igazi helyi járat, tipikus, csöndes kisváros. Itt nagy a nyüzsgés, mindig történik valami, és a buszok is rendszeresen járnak - tette hozzá viccesen.  Gréta zárásként kifejtette, a legfőbb célja az, hogy mielőbb NB I-es játékossá váljon. Persze tudja jól, a tanulást sem szabad elhanyagolnia, hiszen nem látja előre, mit hoz a jövő, a sportpályafutás meddig tart majd.

 

 

 




Jobban is szerepelhetnének A két lány egyetértett abban, az idei szezonban mind a junior, mind az NB II-es csapat jóval tudása alatt teljesít, annak dacára, hogy a gárda az előző idényhez képest nem változott sok helyen, mostanra kellett volna igazán összeérnie. A korosztályos alakulat a tavalyi 5.  helyezés után csak a 9-10. helyen áll, míg az NB II-ben igen messze van a feljutástól a társaság. Pedig az volt az eredeti terv, hogy az NB II-t megnyerve a fiatalok a második vonalban is próbára tehetik magukat és tudásukat. 


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!