Sport

2013.02.14. 21:57

Megvédték a címüket az ajkai padlóhokisok

A magyar padlóhoki válogatott megvédte címét a téli speciális olimpián. Négy éve egy ajkai és két zirci tagja volt a bajnokcsapatnak, az idén öten képviselték az ajkai színeket.

Novothny Ottó

Gulyás Lajos edző vezetésével a Molnár Gábor iskola és EGYMI tornatermében készültek az ajkai padlóhokisok. Ketten (Szigeti Balázs, Varga Csaba) az intézet tanulói, hárman (Berkes László, Pelikán Barnabás, Török Bálint) pedig korábban végeztek ugyanitt.

Az öt bajnokot a padlóhoki szeretete köti össze, hiszen nyolc-tíz éve valamennyien heti többször is "egymásnak esnek". Merthogy a padlóhoki kőkemény sportág, amit a rögtönzött bemutató is bizonyított. A fiúk nem kímélték egymást és a néhány perces meccs után lihegve meséltek Dél-Koreai élményeikről.

Abban egyetértettek, hogy az első négy éjszaka a hegyen épült budhista kolostorban emlékezetesre sikerült. Hol majd megsültek a földre terített szivacsokon, máskor pedig csaknem megfagytak. (Később beköltöztek a város egyik  egyetemi kollégiumába.) Furcsa volt számukra, hogy csak zöldséget kaptak enni, így aztán nem csoda, hogy a téli olimpia záróbankettjére jó szívvel emlékeznek: a magyar követségen végre igazi magyaros kaját ehettek, "húst hússal", ahogy nevetve mesélték.

Szívesen emlékeznek a szöuli egész napos kirándulásra is, ahol a királyi palotát nézhették meg. "Utána irtózatos nagy showt láttunk, ahol a színpadon minden elképzelhető eszközön doboltak az emberek" - idézték az emlékeket.

Az ajkai padlóhokisok jó híré vitték iskolájuknak, városuknak (balról): Szigeti, Varga, Pelikán, Török és Berkes. Hátul Gulyás Lajos edző (Fotó: Penovác Károly)

"Eszméletlen jó volt, nagyon vendégszeretőek a koreaiak, mindenki állandóan mosolyog és majdnem megsértődtek, ha nem tudtak rólunk közös fényképet csinálni az utcán" - mondták egymás szavába vágva.

Persze a mérkőzéseket is hiba nélkül sorolták. Trinidad és Tibago ellen kezdtek 1:1-el, majd Jamaicát verték 2:0-ra. Ezek erőfelmérő meccsek voltak, így derült ki, hogy milyen erősségű a magyar csapat, amelynek egyébként az ajkaiak mellett kőszegi tagjai voltak. A társulat persze a legjobbak közé került, ahol az amerikaiakat 9:1-re iskolázták le, majd következtek a jamaicaiakkal szemben a döntőbe jutásért rendezett párharcok: 3:2 ide, 4:2 oda, aztán 2:0 ide. A fináléban ismét Jamaica volt a másik térfélen, megint 2:0 lett a vége, a magyarok nyerték a téli speciális olimpiát padlóhokiban! Ráadásul az ajkaiak alaposan kitettek magukért, hiszen Berkes tizennégy, Szigeti kilenc, Varga hét, Török hátvéd létére is három gólt ütött. Pelikán pedig a kapuban vitézkedett.

Négy év múlva Ausztria rendezi a téli speciális olimpiát, valamennyien fogadkoztak, hogy ott lesznek. "Oda biciklivel is ki tudunk menni" - állapították meg mosolyogva.

Gulyás Lajos edző elmondta, hogy háromezerkétszáz sportoló és hétezerkétszáz segítő vett részt a Puenghang városában rendezett eseményen. Szerinte több ajkai is utazhatott volna a csapattal, de az anyagi lehetőségeik behatároltak voltak. "Ez egy remek generáció" - mutatott tanítványaira a szakember.

Nagyon sokan gratuláltak a sikerhez

Mireiter Lívia a Molnár Gábor iskola igazgatónője elmondta, hogy rengeteg gratulációt kaptak. Többek között a kormánymegbízott, a megyei közgyűlés elnöke, az ajkai tankerületi igazgató, a megyei intézményfenntartó központ vezetője is jelezte elsimerését a sikerért. Az iskola pedig filmvetítéssel egybekötött ünnepségen köszöntötte a téli speciális olimpia bajnoki címet szerzett padlóhokisait.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!