Sport

2013.03.26. 15:23

Örömkézilabda - Békéscsabára utazik a VBKC

A női első osztályú kézilabda-bajnokság alapszakaszából még két mérkőzés van hátra. A Veszprém Barabás KC a jól végzett munka nyugalmával játszhat, hiszen már biztosan a középmezőnyben zárja a pontvadászatot.

Novothny Ottó

A fiatal veszprémi_győri alakulat ugyanis a rájátszásban biztosan a középmezőnyben szerepel majd, ami azt jelenti, hogy nem a kiesés ellen kell küzdenie, hanem nyugodtan tovább építkezhet.  

- Két és fél hét szünetünk volt, aminek az első napjai feltöltődéssel teltek  - kezdte Róth Kálmán, a Veszprém BKC szakvezetője. - Utána következtek a képességfejlesztő gyakorlatok, majd a múlt héten már a taktikai elemeket is gyakoroltuk. Közben a Vágsellye együttesével játszottunk hasznos tesztmérkőzést.

 

A Veszprém Barabásnál a védekezés minősége lehet meghatározó a mai békéscsabai összecsapáson (Fotó: Gáspár Gábor)

- A csabaiakat az utóbbi két mérkőzésen legyőzték.

- A kupában továbbjutottunk és az itthoni bajnoki meccs is jól alakult. Ettől függetlenül, mivel számukra létfontosságú ez a találkozó, izgalmas percekre számítok. Ugyanakkor a hosszú utazás ellenére változatlanul bízom a lányok korábban többször kimutatott lelkesedésében, hozzáállásában. 

- A Magyar Kupa még nem került szóba?

- Annyira előre nem szaladtunk az időben, hiszen az valamikor május végén lesz. Előtte a rájátszásban kell pályára lépnünk. Örülök, hogy Bárány Krisztina már teljes értékű munkát végezhet, és az is jó hír, hogy a veszprémi Palotás Fanni, valamint Gulyás Vanda is remekül beépültek a társaságba. 

- Az tény, hogy izgulni a házigazdáknak van okuk.

- Én is azt gondolom, hogy legyenek feszültek ők. Mi a legtöbb kérdésünkre már megkaptuk a választ, nyugodtan játszhatunk és dolgozhatunk a következő hónapokban is. 


Egyetlen találat döntött az odavágón


A veszprémiek jelenleg a hetedik helyen állnak a tabellán (19 ponttal), és erről a helyről már sem előre, sem hátra nem mozdulhatnak el. A Békéscsaba viszont a tizedik (11 pont),  ők még egy hellyel javíthatnak az alapszakaszban. Az első meccsen 30:29-es Barabás-siker született úgy, hogy a házigazdák a félidőben hattal (19:13) vezettek. A három Tóth brillírozott az összecsapáson: Tóth G. 9, Tóth E. 7, míg a csabaiaknál Tóth K. öt gólt  szerzett. A vendégeknél Nikolajenko hatig jutott.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!