Sport

2013.03.22. 13:05

Szomszédvári csata az NB II-ben

Amikor két szomszédvár együttese mérkőzik meg egymással, annak az összecsapásnak mindig különleges hangulata van.

Napló sport

Az Ajka_Veszprém futball meccs is érezhetően több feszültséget, izgalmat ígér mint egy átlagos bajnoki. A két szakvezető persze állítja, minden találkozó egyformán fontos, s az csak mellékes, hogy ezúttal megyei rangadót kell játszani.  Az elmúlt héten a szokatlan és riasztó időjárási körülmények miatt elmaradt a labdarúgó NB II-ben a soron következő forduló, így most két hetes szünet után folytatódik a bajnoki sorozat. A jelenleg harmadik helyen álló, 36 pontos FC Ajka két hete elszenvedte első vereségét a Szigetszentmiklós otthonában.

- Természetesen nem örültünk, hogy elmaradt a legutóbbi forduló, mert kissé megtörte a ritmusunkat - kezdte Németh Zoltán, az ajkaiak szakvezetője.

- A felkészülés alatt is többször bezavart az időjárás, ám most azért bosszantott bennünket, mert a szigetszentmiklósi vereséget mielőbb feledtetni szerettük volna. Most a Veszprém ellen tehát mindenképpen javítani szeretnénk.  Németh Zoltán kifejtette, csapata számára minden mérkőzés rangadó, s bár most megyei rivális ellen játszanak, a feladat ugyanaz, megszerezni a három pontot.

 

 

A Veszprém (piros mezben jobbra Molnár Zoltán) és az Ajka (Kanta Szabolcs) őszi meccse nagy harcot, de gólnélküli döntetlent hozott (Fotó: Gáspár Gábor)

- A Veszprém előrefele játéka nagyon erős. Négy igen komoly, felkészült támadóval rendelkeznek, s Bosnjakra is nagyon oda kell figyelnünk, hiszen játéktudása kimagaslik a mezőnyből. Igyekszünk fegyelmezett, taktikus játékkal előrukkolni. Úgy vélem, nagyon fontos, hogy már az első adandó lehetőségünket gólra váltsuk. Nyilván lesznek fordulópontok, amikből szeretnénk jól kijönni, ám ehhez megfelelő koncentráltság, odafigyelés szükséges. Az ajkaiak nincsenek könnyű helyzetben, három eltiltottjuk is van az SZTK elleni ütközet után, nem játszhat sem Szabó, sem Nagy Bálint és Major sem. A Veszprém FC jelenleg csak a tizedik a táblázaton 22 ponttal és öt pontra áll a bennmaradást jelentő ötödik helytől.

Legutóbb a VFC vereséget szenvedett a Győri ETO II otthonában, így mind mentálisan, mind a pontokat illetően nagy szüksége lenne a sikerre.- Egyáltalán nem figyelünk arra, hogy megyebeli riválissal mérjük össze az erőnket. Ezt ki kell zárni, hiszen az Ajka elleni meccs ugyanolyan fontos nekünk, mint bármelyik másik - hangsúlyozta Nagy Tamás, a VFC vezetőedzője.

- Helyén kell kezelni a dolgokat, számunkra az eredményesség kell hogy legyen a legfontosabb, nem pedig az ellenfél. Nagy Tamás kiemelte, az ajkaiak a csapatépítés, a játék terén sokkal előrébb tartanak, mint tanítványai, hiszen a társaság magja régóta együtt focizik. A Veszprém alaposan felkészült az Ajka erősségeiből, főleg a hatékony pontrúgásokra és a jól záró védelemre hívta fel a figyelmet a vendégek trénere. - Szeretném, ha egyénileg és csapat szinten is mindenki hibátlanul oldaná meg a rá bízott védekezési feladatot. A szervezett, egységes csapatjáték felépítése nem megy egyik napról, a másikra, ehhez még kell egy kis idő, de azon vagyunk, hogy ezt mielőbb megvalósítsuk. 




Az örökmérleg az Ajka mellett szól

Mióta a Veszprém az elmúlt három évben az NB II-es mezőny tagja, azóta csupán egyszer tudott pontot szerezni az Ajkától. A 2010/11-es idényben hazai pályán 2:0-ra, idegenben 1:0-ra nyert az Ajka. Tavaly pedig itt is és ott is egyaránt 1:0-ra kapott ki a VFC. Az idei sorozatban tört meg a jég, hiszen Veszprémben gólnélküli döntetlenre végződött a megyei riválisok csatája.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!