Sport

2013.04.18. 09:53

Valaki megint jól jár, csak nem a gyerekek

Úgy tűnik, az előzetes tervekkel ellentétben mégsem adják oda a kiválasztott iskoláknak a felújítandó veszprémi műfüves labdarúgópálya régi borítását. Az ok: nincs rá pénz.

Horváth Gábor

Jövő hétfőn kezdik a munkálatokat az Erdész utcai sporttelepen. A történet abszolút jóízű, hiszen a több száz fiatal labdarúgóval foglalkozó Veszprém FC Utánpótlás Sport Egyesület otthona 51 millió forint önrészt tartalmazó közel negyedmilliárd forintos költségvetésű beruházás segítségével újul meg.

Többek között lecserélik a jelenlegi műfüves nagypálya eredeti borítását, amelyet nem mellesleg néhány hónappal ezelőtt a város iskoláinak ígértek. A sztoriba ezen a ponton vegyül keserűség.

- A gyerekek és mi is nagyon számítottunk rá, de úgy látszik, az egészből nem lesz semmi. Már két hete beszélik, hogy meghiúsult az ötlet, de hivatalos értesítést még nem kaptunk. Azt hallottuk, hogy sokallták rá a pénzt panaszolta - a Naplónak a Botev iskolában tanító Sári Kálmán. A testnevelő megjegyezte: nagyon csalódottak, ahogyan a sportolni szerető diákok is, aki már tudtak a tervekről.

 

Az utolsó gólok egyike a veszprémi műfüves pályán, a felújítási munkálatokat hétfőn kezdik meg (Fotó: Penovác Károly)

Felmerül néhány a kérdés: mi kerül pénzbe, mennyibe és ki sokallja?

Nos, a régi műfű nyilvánvalóan ingyenes, a felszedése és a lerakása viszont komoly költséget, állítólag mintegy 10-15 millió forintot tesz ki. Az összeg nem kicsi, viszont az érintettek közül sokan érzik úgy, hogy valójában nem sok, ha öt, vagy hat iskola jut a felhasználásával műfüves borítású játéktérhez. A terv szerint a régi betonos pályákat alakították volna át, az intézményfenntartó önkormányzat viszont - a dolgok jelenlegi állása szerint - nem tudja finanszírozni a projektet.

- Valaki megint jól jár, csak az iskolák, a gyerekek nem. Balatonfüreden önkormányzati segítséggel több műfüves pálya is épült az utóbbi időben, mi pedig hagyjuk, hogy a gyerekek betonon edzenek, játszanak. Miközben például a játszóterekről már évekkel ezelőtt kitiltották a betont. Sajnos minden számít, csak a gyerek nem - tette hozzá szomorúan Sári Kálmán.

A Napló megkereste Rugovics Vendelt, a Veszprém FC USE szakmai vezetőjét, aki megerősítette: ő is úgy tudja, hogy a terv anyagiak hiányában kútba esett. Az egyesület szívesen adta volna a műfüvet, azonban nincs, aki a költségeket vállalja.

Irmes Zsolt, a klub elnöke elmondta, kitűnő ötletnek tartotta a dolgot, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ilyen rövid idő alatt nem könnyű önkormányzati forrást teremteni.  

- A másik dolog az, hogy egy iskolai sportpályának többféle funkciója van és a műfű a labdarúgás mellett csak néhány dologra alkalmas ezek közül. Nem beszélve arról, ez a borítás már elég régi, nem biztos, hogy megfelelő a tervezett célra  - fogalmazott.

Halmay György, az önkormányzat köznevelési, ifjúsági és sport bizottságának elnöke nem kívánt az üggyel kapcsolatban nyilatkozni. Annyit elmondott: a dolog nincs lezárva, az utolsó pillanatig küzdenek.

Emlékeztetőül: a régi borítást hétfőn reggel kezdik bontani.


Felajánlás, kiválasztás, meghiúsulás

Körülbelül három hónappal ezelőtt lapunk megírta: a Veszprém FC USE vezetősége felajánlja a város intézményeinek, iskoláinak a pálya eredeti borítását. A remek ötletre természetesen több vevő is akadt, az önkormányzat információink szerint (nem hivatalosan) ki is választott a jelentkezők közül öt szerencsést. A terv kiváló, sajnos azonban úgy tűnik, megvalósítása akadályokba ütközik.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!