Sport

2013.08.07. 22:00

A legjobbak között a VEDAC

Sok dicséretet kaptak a Veszprém Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) sportolói az elmúlt időszakban, azonban az ügyvezető igazgató, Németh Attila nem volt maradéktalanul elégedett a szabadtéri szezonban eddig történtekkel.

Napló sport

A közelgő felnőtt világbajnokság után már a szabadtéri szezonból kifelé megyünk. Az év legkiemelkedőbb versenyén sem leszünk azonban veszprémi induló nélkül: Orbán Éva kalapácsvető pedig a döntőbe szeretne jutni.

– Két éve mindössze három centiméter hiányzott Évának a döntőbe jutáshoz, most remélem, szerencsésebb lesz – kezdte Németh Attila, a VEDAC ügyvezetője. – Az idei formáját látva, mindenképpen a döntőbe várjuk és bízom benne, hogy nem elégszik meg csak három dobással, hanem nyolc közé jut és így hatszor is próbálkozhat. Az egyéni csúcsához közeli eredménnyel boldogok lennénk.

A klubvezető hozzátette, Minczér Alberttől 3000 méter akadályon várták, hogy kvalifikálja magát, azonban ez nem sikerült.

– Albert nagy célokkal vágott neki ennek az évadnak, ám mintha vesztett volna a motivációjából. Remélem, a jövő évi Európa-bajnoki részvétel nem okoz majd neki gondot – hangsúlyozta Németh Attila.

A veszprémi atléták (Pásztor Bence kalapácsvető) nagyszerűen teljesítettek a szabadtéri szezon különböző világversenyein (Fotó: Szabó Péter Dániel)

Közvetlenül a világbajnokság előtt rendezték meg a magyar bajnokságot, ahol a VEDAC ezúttal csak egy aranyérmet szerzett.

Németh Attila úgy fogalmazott, hogy több cím és érem is lehetett volna, de az összes klubot tekintve még így is a legjobbak közé tartozik a VEDAC. Az utánpótlás korúak viszont minden dicséretet megérdemelnek, hiszen igen eredményesen szerepeltek az U-23-as Európa-bajnokságon és a junior kontinensbajnokságon is.

Mindannyiuk közül kiemelkedik Pásztor Bence kalapácsvető, aki a junioroknál Rietiben ezüstérmet szerzett.

– Bence ugyan csalódott volt, hogy nem nyert, mi azonban nagyon büszkék vagyunk rá és elégedettek vagyunk a teljesítményével – húzta alá az igazgató. – Rajta kívül említsük még meg Tóth Áront és Szögi Istvánt, aki 10 ezer méteren szépen szerepelt, Kéri Biankát, aki sérüléséből felépülve futott jól 400 méteren, valamint Fertig Fruzsina kalapácsvetőt, aki új egyéni rekorddal lett negyedik Tamperében az U-23-as Eb-n, Töreky Balázst, aki egyéni rekorddal ment be a kalapácsvető döntőbe és Szalai Benjámint, aki az előkelő hatodik helyen végzett 1500 méteren.Németh Attila szerint az sajnálatos, hogy az ifi világbajnokságon és az Európai Ifjúsági Olimpiai fesztiválon egyetlen VEDAC-os induló sem volt, ám ez a korosztály Veszprémben nem túl erős.

– A veszprémi futó és dobó szakág a legjobbak közé tartozik az országban, ezért jó eséllyel pályázhatunk a jövő évi állami támogatásokra. Remélem, ezekkel a pályázati pénzekkel szilárd talapzatot adhatunk a jövő tehetséges atlétáinak is – fogalmazott az ügyvezető.

 

A VEDAC legfőbb sikereinek a kovácsa mindenképpen a futó szakág vezetője, Tóthné Stupián Anikó, illetve a dobók vezetője, Zentai Tibor. A két tréner igen elszántan dolgozik tanítványaival, szorgalmuk, tudásuk, akaraterejük valamennyi tanítványuknak példával szolgálhat. S ha bizony megnézzük az eredményeket, azok is önmagukért beszélnek, hiszen csakis az ő sportolóik jutottak ki nemzetközi viadalra, s szerepeltek eredményesen. Bár két külön szakágat irányítanak, azonban sem az egyik, sem a másik nélkül nem lenne a VEDAC az ország legjobb klubja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!