Sport

2013.10.28. 12:45

1946 gól egy meccsen - Kézilabda világrekord Pápán

Kézilabda világrekord született vasárnap éjfélkor a Városi Sportcsarnokban: ekkor ért véget ugyanis a Bakonyerdő Pápa férfi kézilabdacsapata által szervezett 25 órás, megállás nélküli kézilabdameccs.

Polgár Tibor

A csúcsdöntési kísérlet szombaton éjfélkor kezdődött, majd hétfőn 0:00 perckor zárult, és mivel vasárnap hajnalban háromról két órára kellett visszaállítani az órát, a világrekordra hajtó sportolók 25 órás mérkőzést játszottak le egy nap leforgása alatt.

- Ezzel a rekordkísérlettel egyesületünkre, illetve természetesen erre a gyönyörű sportágra szerettük volna ráirányítani a figyelmet. Az esemény megszervezése nehéz feladatnak bizonyult, de a pápai önkormányzat mellett több támogatót is sikerült a kezdeményezés mellé állítanunk. A 25 óra alatt több mint 100, női és férfi kézilabdázó lépett pályára, akik ez idő alatt nem hagyhatták el a helyszínt - nyilatkozta lapunknak Kapcsándi Zsolt, a Bakonyerdő Pápa edzője, utánpótlás és technikai vezetője, aki egyúttal a világrekord-kísérlet ötletgazdája is volt.

Megtudtuk tőle, a résztvevők többsége pápai sportoló volt, a Bakonyerdő a felnőtt, a junior és a serdülő csapatával is képviseltette magát. Mellettük a Motax Pápa felnőtt, valamint a veszprémi Barabás KC és a Tápiószele utánpótlás korosztályú játékosai, továbbá egy gimnáziumból kiöregedő csapat tagjai vették ki a részüket a rekordfelállításból.

- A csoportos maratoni váltórekord lényege, hogy ne szakadjon meg a játék, és ezt sikerült is betartanunk. A két csapat összetétele, a pályára lépők száma, valamint az eredmény tulajdonképpen csak formális dolog. Egy ilyen sporteseményen való részvétel fizikálisan és mentálisan is rendkívül megterhelő, de fantasztikus élményt képes nyújtani. Nem sokat pihentünk, többen egy percet sem aludtak. Persze voltak, akik elbóbiskoltak, az öltözőkben fekhelyeket alakítottunk ki, mások a lelátón szunyókáltak. Délután három és hat óra között bekövetkezett egy elég hosszú holtpont, ez iszonyatosan kemény volt. Akkor úgy éreztem, hogy elkészültünk az erőnkkel, aztán idővel szerencsére túl tudtunk ezen lendülni, és kibírtuk a lefújásig. Minden a tervezettnek megfelelően alakult, bátran mondhatom, országos sikert értünk el - fogalmazott a Bakonyerdő „mindenese”.

A nem mindennapi kézilabdázás összesen 1946 gólt eredményezett a 25 óra során. Ezek a találatok a pápai kézilabda jelenének számító Bakonyerdő Pápa, illetve a dicső múltat jelentő, egykor NB I-es női csapattal büszkélkedő Elmax VSE neve mellé kerültek fel az eredményjelzőre. A világrekordot Sebestyén István, a magyarországi rekordok regisztrátora hitelesítette.

A Bakonyerdő Pápa csapata jelenleg a kézilabda harmadosztályban, az NB II észak-nyugati bajnokságában vitézkedik. Kapcsándi Zsolt kiemelte, a sportegyesületük 100 százalékban pápai kötődésű és lakosú játékosokból áll. Céljuk, hogy egy erős NB II-es csapattal fenntartsák az amatőr kézilabdát a városban. A fiatal tréner hozzáfűzte, a pápai kézilabdaklub elsősorban az utánpótlás-nevelésre helyezi a hangsúlyt, ami a junior korcsoportban már kiváló eredményeket hozott, de például az MKB Veszprém utánpótlásába is adtak már három játékost.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!