Sport

2014.05.06. 10:16

Újfajta verseny lesz Nyirádon

Nyirád – A hollandok évekkel ezelőtt kezdeményezték a European Challenge elnevezésű ralikrossz versenysorozat megrendezését.

Novothny Ottó

A tervet a megvalósítás gyorsan követte, hiszen tavaly már bajnoka is volt ennek a rendezvénynek, amely több, mint a zóna, de kevesebb, mint az Európa bajnokság.

Az idén hét futam után hirdetnek majd helyezetteket és az első franciaországi kör után a kontinens legszebb autós arénája, a nyirádi fogadja majd május közepén a résztvevőket.

Azt a mezőnyt, amely az előzetes jelentkezések alapján száz autót vonultat fel és bizony a sikerért hibátlanul kell majd ralikrosszozni a remekül belátható pályán.

Az European Challenget a jövő hétvégén (május 17-18-án) izgulhatja végig a nagyérdemű. A legerősebb gépek mezőnyét várhatóan húsz olyan négykerekű alkotja majd, amelyek egyenként ötszáz lóerő körüli teljesítményre képesek. A rendezvén egyben a magyar és az osztrák országos bajnokság része is, vagyis hatalmas csata várható a megszerezhető pontokért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!