Sport

2014.07.09. 09:25

Turán Frigyesnek nem úgy indult az év, ahogy tervezte

Hatszoros gyorsasági magyar bajnok, de a rali szakágban még soha nem állhatott fel év végén a dobogó legtetejére. Pedig a tavalyi szezonban az utolsó három futamot megnyerte, ám ez sem volt elég ahhoz, hogy a csúcsra felérjen.

Novothny Ottó

Az említett okok miatt sokan várták azt, hogy kitart a lendület, és Turán Frigyes összetettben már az első futamok után élre áll az összetettben.

Ennek ellenére Miskolcon a második helyről esett ki, Fehérváron pedig az új autóval (ami a Peugeot legújabb fejlesztésű gépe, nem sokkal a magyarországi bemutatkozás előtt találkozhattak vele a világbajnokság nézői is) a negyedik helyen végzett.

Turán Frigyes és Zsiros Gábor navigátor keményen hajt a jó szereplés érdekében a futamokon (Fotó: archív)

– A fehérvári történések egyértelműen apró csalódást jelentettek, de a Veszprém-rali előtt hosszú tesztet tervezünk, és remélem, egyenesbe jövünk – mesélte Turán Frigyes. – Bevallom én is hibáztam, de azért gyakorolunk, hogy ebből minél többet kijavítsunk a következő futamokon. Nem mondtunk le a bajnoki címről, célunk, hogy minél előrébb zárjuk a szezont.

– Korábban világbajnokságon is mentek, sőt nagyszerű eredményt értek el.

– Pontosabban fogalmazva a magyar pilóták közül a mi nevünkhöz fűződik az eddigi legjobb vébéhelyezés. Ugyanakkor a hazai bajnokságban csak a második helyig tudtunk jutni eddig. Miközben nyilván nem kell különösebben mesélni arról, hogy mekkora a különbség a nemzetközi és a magyar futamok között, mi egy pillanatra sem értékeljük alul az itthoni szereplést. Sőt, ez rendkívüli kihívás, aminek szeretnénk megfelelni.

– Úgy tűnik, minden szempontból értékes a magyar bajnoki cím.

– A hazai futamokon nagyon komoly technika vonul fel, és a pilóták tudása is magas szintű. Ugyanakkor a rali szerintem csapatsportág. Rengeteg múlik a háttéren, például mi tavaly az év elején egyértelműen rosszul döntöttünk ez ügyben. Utána váltottunk, és sikerült is nyernünk sorozatban. Azt gondolom, hogy ebből a szempontból idén is jók vagyunk, még akkor is, ha a fehérvári versenyen nagy volt rajtunk a nyomás és talán túlságosan is akartunk.

– A hétvégén javíthatnak az összesített pontszámukon.

– Kedves helyszín számunkra a Veszprém-rali. Ezeket a pályákat szeretem, korábban sikerült is nyernünk itt. Bízom benne, hogy ezúttal minden összejön, a szerencse is mellénk áll és jól megyünk majd az autóval.

 

Volt már az év gyorsasági pilótája is

Turán Frigyes 1994 és 2003 között szerepelt a hazai gyorsasági bajnokságban. Az ezredfordulón őt választották a szakág legjobbjának. Ezt követően ült át a raliautóba, majd két éven keresztül a világbajnoki futamokon is rajthoz állt. A bulgáriai futamon 2010-ben nyolcadikként ért célba, amivel négy pontot szerzett, így az egyetlen magyar, aki ezt a bravúrt elérte. A hazai bajnokságban volt már abszolút második (2008-ban), tavaly pedig a dobogó harmadik fokán zárt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!