Sport

2014.11.20. 12:15

Sötétedésig repültek Tapolcán a modellek

Hat ország ötven versenyzője vett részt a 23. Herend Kupa, Balaton Kupa, F1H Euro Challenge elnevezésű modellező megmérettetésen.

Horváth Gábor

A Herendi Modellező Sportegyesület 23. alkalommal rendezte meg a szabadonrepülő modellek nemzetközi versenyét. A Herend Kupának és a mellé társított Balaton Kupának a tapolcai reptér adott otthont, mindkét verseny az F1H Euro Challenge sorozat része, illetve záró fordulója volt.

– A kétnaposra tervezett viadal első napján az Európán is végigsöprő Gonzalo hurrikán és az azt követő ciklon lehetetlenné tette a reptetést. A program ügyes átszervezésével, pirkadattól sötétedésig, sikerült mindkét versenyt rövidített formában, egy nap alatt lebonyolítani – számolt be a kezdeti nehézségekről Kerner Ferenc, a rendező egyesület vezetője.

– Hat ország ötven sportolója nagy várakozásokkal nézett a hosszú nap elé. Túlnyomórészt borult, hideg, de versenyzésre tökéletesen alkalmas, csaknem szélcsendes időjárási viszonyok között az élmezőny minden kategóriában maximális eredményt ért el. A korai napnyugta miatt már-már úgy tűnt, hogy az egyik szétdobást csak reggel lehet megtartani, de végül az égiek jóvoltából a szinte tökéletes időben, bár már szürkületben, sikerült minden döntő startot végrehajtani. A mezőny már sötétben hagyta el a repteret – fogalmazott a főszervező.

A kupa ezúttal is népszerű volt. A képen Krasznai Dávid (Fotó: Kerner Ferenc)

A sok szép díj mellett a csapatverseny győztesei a házigazdák saját készítésű tortáját is megkapták. Különdíjat kapott az egyetlen női résztvevő, Anett Richter (Németország), valamint a legjobb serdülő versenyző, Kerner Martin Benedek (Herend) is.

Eredmények: Herend Kupa, F1A (vitorlázó) kategória: 1. Krasznai József (Debrecen), 2. Rudolf Holzleitner (Ausztria), 3. František Zajíc (Csehország). Ifjúsági F1A: 1. Zajíc, 2. Morár Dániel, 3. Szántó Zoltán (mindkettő Gyula). F1B (gumimotoros): 1. Váradi Mihály (Debrecen), 2. Kocsis István (Sopron). F1C (mechanikus): 1. Bauer Balázs (Bp. Cavalloni). F1Q (elektromos): 1. Szécsényi János (Budapesti MSE), 2. Milák Gábor (Bp. Cavalloni) 3. Kertész Gábor (Bp. Bánki MK). F1H (kis vitorlázó): 1. Horváth Szabolcs (Szombathely), 2. Szteblák Tamás (Zalaegerszeg), 3. Gary Madelin (Nagy-Britannia). Ifjúsági F1H: 1. Zajíc, 2. Brenner Adrián (Várpalota), 3. Rémai Martin (Várpalota).

Csapatverseny: 1. „HAJDÚK” (Krasznai József, Krasznai Dávid, Váradi Mihály), 2. „CURVED AIR” (Ansgar Nüttgens, Gary Madelin, Wolfgang Schweidler), 3. „SAVARIA SAS” (Horváth Szabolcs, dr. Németh László, Németh Gergely).

Balaton Kupa, F1A (vitorlázó) kategória: 1. Krasznai J., 2. Bottyán Viktor (Mátraverebély), 3. Rudolf Holzleitner. Ifjúsági F1A: 1. Morár Dániel, 2. František Zajíc, 3. Lipcsei Sándor (Gyula). F1C (mechanikus): 1. Patócs László, 2. Bauer (mindkettő Bp. Cavalloni). F1Q (elektromos): 1. Szécsényi, 2. Milák, 3. Kertész. F1H (kis vitorlázó): 1. Horváth, 2. Madelin, 3. Selmeci Balázs (Ajka). Ifjúsági F1H: 1. Brenner, 2. Rémai, 3. Zajíc.

Az F1H Euro Challenge éves végeredménye: HEC-S: 1. Rémai, 2. Baranyai István (Tatabánya), 3. Anett Richter. HEC-S ifjúsági: 1. Rémai, 2. Kovács Levente (Ajka), 3. Martin Tarlev (Bulgária). HEC-C: 1. dr. Németh, 2. Uwe Rush (Németország), 3. Illési Oszkár (Ajka). HEC-C ifjúsági: 1. Brenner, 2. Nebojsa Stosic (Macedónia), 3. Sam Heap (Nagy-Britannia). HEC-B: 1. Horváth, 2. Enrico Richter (Németország), 3. Szteblák Tamás (Zalaegerszeg). Csapat: 1. Magyarország (Rémai, Mórocz, Szteblák), 2. Németország 1. , 3. Németország 2. Ifjúsági csapat: 1. Magyarország (Rémai, Kovács, Brenner).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!