Sport

2015.02.20. 13:05

NB II-es kézilabda: ketten is dobogón állnak

Megyénkből négy férfi és két női alakulat is érdekelt az NB II-es kézilabda bajnokságban, amely a hétvégén folytatódik.

B. Virág Rita

A férfiaknál kifejezetten jól állnak a megyebeliek, hiszen a Veszprémi Egyetem SC vezeti a tabellát, mögötte a második helyen pedig a Le Belier KK Ajka áll. Ráadásul mindkét éllovas hazai pályán kezdi a tavaszt.

Az egyetemisták vasárnap 19 órától az Ácsi Kinizsit fogadják, míg az ajkaiak szombaton a keszthelyi Georgikon DSE-vel találkoznak 18 órától. Mindkét bajnoki esélyesei természetesen a házigazdák.

Az ajkaiak (a képen Bajnóczi Máté) hazai pályán kezdik a tavaszi idényt szombaton (Fotó: Penovác Károly)

A középmezőnyben foglal helyet a Bakonyerdő Pápa és az MKB-MVM Veszprém II, előbbi a hatodik, utóbbi a nyolcadik helyen áll. A Pápa a KSE Tarján vendégeként kezd (szombat 18.00), míg a fiatal veszprémiek a Komárommal találkoznak otthon (vasárnap 11.45).

A nőknél a Veszprémi Egyetem SC ingadozó teljesítményt nyújtott, így most a hetedik a bajnokságban. Vasárnap a Győri ETO harmadik számú alakulatát fogadja 15 órától, s a helyezések alapján (a vendégek a kilencedikek) igazi rangadóra van kilátás.

Sajnos a Tapolca VSE az ősszel egyetlen pontot sem gyűjtött és így az utolsó helyen áll a bajnoki pontvadászatban. Bizonyára mindenképp szeretne javítani a csúfos mérlegen, ám rögvest az elején a dobogóra törő Celldömölkhöz utazik, ahol vendégként az esélyek nem mellette szólnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!