2015.12.07. 15:42
Országos döntőben a veszprémi táncosok
Veszprém, Pécs – A KID Rock and Roll SE két felnőttformációja is döntőbe jutott a Pécsen rendezett magyar bajnokságon, míg a Baby dolls felnőtt nemzetközi nagyformáció a 8. helyen végzett.
Mozgalmas időszakon van túl az utóbbi hónapokban a KID Rock and Roll SE, hiszen októberben két versenyzőjük, Ender Tamás és Finkenzeller Kitti Villachban, a világkupán versenyzett, ahol a 43. helyen végeztek, pár nappal később már Budapesten az országos pontszerző bajnokságon bizonyíthattak táncosaik, majd Balatonfüreden a TLC területi pontszerző versenyen is megmérettettek formációik és párosaik. A versenyek és gálák sora ezzel még nem ért véget idén, legutóbb Pécsen, a Magyar Bajnokságon járt a KID Rock and Roll SE csapata. Az egyesület két felnőttformációja, a Csinizsaruk és a Prodigy Project is magyar bajnoki döntőt táncolt. Felnőtt nemzetközi nagyformációjuk, a Baby Dolls pedig a nyolcadik helyen végzett, míg párosaik sorra a legjobb húsz helyezett között voltak.
Az eredmények mellett jubileumot is ünnepelhetnek, hiszen idén tízéves az egyesület, amit nem egy, hanem rögtön három táncgálával ünnepelnek meg decemberben. Elsőként Veszprémben tartották karácsonyi gálájukat, ezen a hétvégén Székesfehérváron, majd jövő héten Siófokon folytatják az ünneplést.