Sport

2016.08.02. 14:50

Aikidó, korhatár nélkül - Hatvanhat éves táborozó is volt idén

Veszprém - A nyolcadik Ten-Shin-Kai aikidótábornak egy igazán különleges résztvevője is akadt, aki korát meghazudtolva űzi a harcművészetet.

Heffler Péter

Michael Narey 8. danos aikidómester a közelmúltban ismét hazánkba látogatott, hogy egy egyhetes edzőtáborban segítse a sportág honi szerelmeseit. A Balatonfüreden, a Pannon Harcművészeti Akadémia szervezésében létrejött program célja egyébként nemcsak az edzés, a tanulás és a fejlődés volt, hanem a közösség építése is, hiszen a résztvevők igencsak különböző korosztályokból kerültek ki, és közel hatvanan vettek részt a táborban, ahova több országból érkeztek harcosok, így például Lengyelországból, Ukrajnából és Bulgáriából is, de az ország több városából - Budapestről, Békéscsabáról és Pilismarótról is - utaztak Balatonfüredre harcművészek.

A hetet kyu- és danvizsgákkal zárták, melyek során a Pannon Harcművészeti Akadémia tagjai újabb övfokozatokkal gazdagodtak.

Ottó Antal ötvenhárom évesen találta meg az aikidóban azt a sportágat, amit mindig is keresett Fotó: Ten-Shin Kai Egyesület

A tábornak volt egy hatvanhat esztendős résztvevője is, Ottó Antal, aki a harmadik dan fokozatot érdemelte ki a hét végére. A veszprémi sportemberről még megtudtuk, hogy ötvennégy évesen kezdett aikidózni, és azóta páratlan elkötelezettséggel halad előre a sportágban.

- Kissé valóban későn kezdtem ezt a sportágat - kezdte Ottó Antal, aki több sportot is kipróbált fiatalkorában, de olyan hosszú ideig, mint amit az aikidó világában töltött eddig, még semmi sem kötötte le. - Az első emlékem az aikidóval kapcsolatosan, hogy mikor még egyetemista voltam, láttam a tévében egy harcművészeti bemutatót. Igaz, utána sokáig nem találkoztam a sportággal, de amit akkor láttam, hosszú-hosszú időre megmaradt bennem. 2003-ban volt egy igen fájdalmas betegségem, és amikor azon túljutottam, döntöttem el, hogy változtatnom kell az addigi életformámon. Ekkor láttam egy kiírást az egyetemnél, hogy aikidóra lehet jelentkezni. Ennek kapcsán pedig felrémlett a régi filmecske, és úgy döntöttem, kipróbálom. Először félve kérdeztem meg az edzőt, hogy korom ellenére elvállalnak-e, ő pedig azt mondta, hogy mindenkit szívesen látnak az edzéseken. Azóta ottragadtam - mesélte Ottó Antal, akinek a története az aikidóval tökéletes példa arra, hogy sosincs késő elkezdeni egy új sportágat, még egy harcművészetet sem.

Címkék#aikidó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!