Sport

2016.11.17. 17:27

Hosszú Katinka apjához mennek vendégségbe

Zsinórban hatodik győzelmükre készülnek a veszprémi kosarasok, a Bajai Bácska FKE vendégeként pénteken 17 órakor az NB I/B Nyugati csoport következő fordulójában.

Piltman-Horváth Barbara

A HOYA-Pannon Egyetem legutóbb 100 dobott ponttal az Alba Fehérvár II-t múlta felül. Bár nagy arányú győzelmet arattak, a játék hagyott némi kívánni valót maga után. Igaz, a veszprémiek eddig nem játszott felállásban is a pályán voltak.

Fotó: Penovác Károly

Az újonc Nebojsa Pavlovic a székesfehérváriak ellen debütált, 23 dobott ponttal és jó játékkal mutatkozott be a veszprémi közönségnek. A győzelem egy percig sem forgott veszélyben annak ellenére, hogy a veszprémi támadások nem mindig voltak a helyzet magaslatán, sok ziccert kihagytak és nem találták egymást a pályán a fiatalok. A bajaiak egy győzelemmel és hat vereséggel állnak a tizenegyedik helyen, Hosszú Katinka édesapja, Hosszú István vezette gárda eddig csak a Soproni MAFC NyME-t verte. A tabella alapján azt is mondhatnánk, hogy sima vendéggyőzelem lesz a mérkőzés vége, az ellenfelet azonban nem szabad leírni, pláne nem hazai pályán.

Az utóbbi időben egyre biztatóbb a veszprémi csapat játéka, remélhetőleg nem Baján fog megtörni a győzelmi sorozat. Mindenesetre rövid lebénulások biztosan nem fognak beleférni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!