Sport

2017.03.10. 18:55

Telekom Veszprém: Hibátlanul kell játszani a Flensburg ellen

Minimálisra kell redukálni a technikai hibákat, és szinte tökéletesen kell játszani ahhoz, hogy a Final Fourba jutás egyik esélyesét, a Flensburgot legyőzzük - vélekedett Javier Sabaté, a Telekom Veszprém szakvezetője a szombati Bajnokok Ligája-rangadó előtt.

B. Virág Rita

A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában sorsfordító mérkőzés előtt áll a Telekom Veszprém. Győzelem esetén ugyanis megtartaná harmadik helyét a csoportban a magyar bajnok, ami a későbbiekre nézve különösen fontos. A harmadik helyezett ugyanis a nyolc közé jutásért a másik csoport hatodikjával (feltehetően a Zágrábbal) találkozik. A negyeddöntőben pedig - papírforma eredmények esetén - a másik csoport másodikja, jelen állás szerint a Kielce következne. Viszont, ha szombaton veszít a Veszprém, akkor hiába kap könnyű ellenfelet a nyolcaddöntőben, mert a Final Fourért visszakapná a PSG-t, ami, valljuk be, nem lenne túl szerencsés.

A Telekom Veszprém együttese egy esetleges sikerrel újabb nagy lépést tehet Köln felé. Alaposan felkészültek a Flensburg játékából
Fotó: Pesthy Márton

- Nagy mérkőzés vár ránk, hiszen a Bundesliga egyik legjobbja látogat hozzánk - húzta alá Sabaté edző. - Nálam mindig is a legfontosabb a védekezés volt, ez most is így lesz. Fontos, hogy a hátsó alakzatunk megfelelően teljesítsen, és akkor a kapusok is hozzá tudnak ten-ni a mérkőzés alakulásához. Támadásban gyors, könnyű gólokra kell törekednünk - összegzett a szakvezető. Hozzátette még, szinte tökéletesen kell játszani ahhoz, hogy a végén mi örülhessünk.

Arra a kérdésre, hogy Aron Palmarsson játékára lehet-e számítani, Sabaté azt mondta, az izlandi újra edzésbe állt, lépésről lépésre halad, de még nem százszázalékos. Nem tartotta valószínűnek, hogy pályára tudja küldeni.

Blaz Blagotinsek, a veszprémiek szlovén beállója szerint alaposan felkészültek a Flensburg játékából, s az ellenfél gyors félkontrái miatt a szélvészgyors visszarendeződésnek fontos szerepe lesz. A vb-bronzérmes játékos hozzátette, hazai győzelmet remél, és csapatát idén is a Final Fourba várja. Emellett úgy érzi, a magyar bajnoki cím megvédése és a kupa elhódítása is kötelező feladat.

A Telekom-Flensburg BL- ütközet szombaton 17.30-kor kezdődik.

Lezárták az edzőkérdést Flensburgban

Ljubomir Vranjes távozásával megüresedett a következő szezontól a Flensburg kispadja. Az északnémet klub a napokban tett pontot a találgatások végére. Vranjes eddigi segédedzője, a 40 esztendős Maik Machulla veszi át a csapat irányítását. A 12-szeres, egykori német válogatott szakember hároméves kontraktust kötött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!