Egyéniben és párosban teqballoztak a balatonfüredi strandon

Rangos teqball megmérettetésnek adott otthont hétvégén a város Kisfaludy strandja. A résztvevők nem kisebb tét mellett csatáztak, világbajnoki indulásról döntöttek.

Horváth Gábor

A sümegi Blázsovics Ádám (szemben) sikeresen kvalifikált a vébére

Fotó: Penovác Károly

A Hungarian Teqball Challenger Series utolsó fordulóját rendezték meg a balatonfüredi Kisfaludy strandon, ahol az indulók a röplabdapályákon kialakított játéktéren küzdöttek meg egymással két napon át.

Aki látott már teqball eseményt, tudja, hogy a játékosok hajlított pingpong asztalokra emlékeztető eszközök két oldalán állnak és úgy „lábteniszeznek”. A sportág magyar találmány, története mindössze hét évre tekint vissza, de máris komoly népszerűségnek örvend, 2017 óta rendeznek neki világbajnokságot.

Az idei vb-re, amelynek a tervek szerint az esztendő végén Kenya ad majd otthont, egy négy versenyből álló kvalifikációs sorozatban lehetett hazánkból kvótát szerezni. A füredi viadal ennek a sorozatnak volt a záró eseménye.

A sümegi Blázsovics Ádám (szemben) sikeresen kvalifikált a vébére

A világbajnokságon minden nemzetet mindhárom kategóriában egy-egy induló (fő ,vagy pár) képviselhet. A füredi verseny eredményei, egyéni (16 induló): 1. Bányik Csaba, 2. Blázsovics Ádám (Sümeg, összetettben ő kvalifikált a vb-re), 3. Katz Balázs, 4. Kovácsfi Barna. Páros (10 induló): 1. Bányik Csaba-Blázsovics Ádám (kijutottak a vb-re), 2. Murvai Kristóf-Velkey Balázs, 3. Forgács Bence-Odnoga Mátyás, 4. Hegedüs Ábel-Kovácsfi Barna.

Vegyes páros (16 induló): 1. Bányik Csaba-Janicsek Zsanett (kijutottak a vb-re), 2. Bakó Ádám-Vasas Lea, 3. Katz Balázs-Nyéki Anna.

Az alsóörsi Nagy Boglárka és a balatonfüredi Kovácsfi Barna a negyeddöntőben döntő szett 9:2-es vezetésről kapott ki 12:10-re a későbbi bronzérmestől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!