garancia a sikerre

2018.10.09. 13:32

A spanyol David Davis lett a Veszprém vezetőedzője

A spanyol David Davist nevezték ki a Telekom Veszprém vezetőedzőjének kedden. A 41 éves tréner segédje a bakonyiak egykori ikonja, Carlos Perez lesz, míg a sportigazgatói feladatokat mostantól Gulyás István látja el.

B. Virág Rita

Fotó: Penovác Károly/Napló

Sajtótájékoztatón jelentette be dr. Csík Zoltán, a Telekom Veszprém férfi kézilabda-együttest működtető Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója, miszerint a korábban a Vardar Szkopje férfialakulatánál másodedzőként, a női gárdánál vezetőedzőként is dolgozott David Davis a csapat új vezetőedzője.

Fotó: Penovác Károly/Napló

Ahogy azt a zrt. első embere ígérte, a másodedzői pozíciót a veszprémi klub egykori legendás átlövője, Carlos Perez kapta meg.

A csapatot legutóbb Bresztben győzelemre vezető Gulyás István pedig az év végéig a sportigazgatói feladatokat látja el.

– Intenzívebb, jobb játékot várunk. Nem titkolt céljaink a magyar bajnoki cím visszaszerzése, a Magyar Kupa megvédése és a kölni négyes döntőbe jutás. Úgy gondoljuk, ez a három szakember garanciája annak, hogy ezek a tervek, vágyak teljesüljenek – összegzett Csík Zoltán.

A jelenleg egyiptomi szövetségi kapitányként is tevékenykedő David Davis úgy fogalmazott, a két munka, a két feladat egyáltalán nem üti egymást.

– Mindkettő a kézilabdáról és a sok munkáról szól – mondta.

A 41 éves korábbi világbajnok és olimpiai bronzérmes balszélső már meg is tartotta első edzését, ahol kifejezetten jó benyomásokat szerzett. Szerinte rögtön egy hullámhosszra került a társasággal, amellyel azt is egyeztette, milyen játékrendszerben szeretne tovább dolgozni.

Fotó: Penovác Károly/Napló

David Davisnak nincs könnyű dolga, hiszen a hétvégén már a BL-címvédő otthonában kell pályára lépnie a Telekom Veszprémmel. A Montpellier HB ráadásul ebben a szezonban még nem nyert mérkőzést a legrangosabb kupasorozatban, így feltehetően mindent egy lapra tesz majd fel, hogy megszakítsa negatív sorozatát.

Az új szakvezető erről azt mondta, egyáltalán nincs ok az idegeskedésre.

– Bár elég rövid idő áll rendelkezésünkre, és valóban szerencsésebb volna, ha valamivel többet készülhetnének, ám a szakmai stábbal igyekszünk kihasználni minden percet – nyilatkozta.

David Davis korábban Sterbik Árpáddal együtt játszott a Ciudad Realban, később az Atletico Madridban is, míg a Vardar Szkopjéban edzőként segítette a kapust, akivel kiváló a kapcsolata, és a családjaik is jó viszonyt ápolnak.

Gulyás István, a frissen kinevezett sportigazgató azt mondta, tevékeny részese szeretne lenni a napi edzéseknek, a videós elemzéseknek. Az U21-es csapatnál, ahol eddig vezetőedzőként dolgozott, pedig meg kell majd oldani a pótlását.

Carlos Perez arról beszélt, egyelőre arról egyeztettek Davisszal, milyen munkát végeztek eddig a fiúkkal, de azt még nem tudja, milyen munkát vár tőle a vezetőedző.

Fotó: Penovác Károly/Napló

Csík Zoltán hozzátette, Davis egyelőre az év végéig kötött kontraktust, amely meghosszabbítható, amennyiben az elvárások teljesülnek.

David Davis annyit mondott még, minden edző ilyen csapatról álmodik, mint a veszprémi. Szerinte itt, Veszprémben minden adott ahhoz, hogy közösen nagyot alkossanak és visszataláljanak a siker útjára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában