Sport

2006.09.08. 02:27

A tekemezőny közepére várják magukat

Pápa (viri) - A teke Szuperligában szombaton az első fordulóban a címvédő Szeged gárdáját látja vendégül az Elmax Vasas Pápa, amely bizakodik az éves jó szereplésben.

nincs nev

Az Elmax Vasas Pápa csapata heti három kemény edzéssel készült a 2006/07-es bajnokságra, ahol mindenképpen szeretne a középmezőnyben, a negyedik-hatodik helyen végezni.

Nagy Lajos játékos-edző ekképpen tájékoztatott a július közepe óta tartó előkészületekről:

- Az Elmax játékoskerete változatlan, senki sem igazolt el és újak sem érkeztek hozzánk. A heti három gyakorláson kívül három felkészülési tornán is részt vettünk, ahol kiválóan szerepeltünk, hiszen mindenhol aranyérmet szereztünk.

A Vasas a szombathelyi - az előkészületeket jól szolgáló - Savaria-kupán szuperligás ellenfelekkel csapott össze, és mind az egyéni, mind a csapatversenyben a legjobb volt. Ráadásul az egyéni győztes, Nagy Lajos 617 fával új, pompás egyéni pályacsúcsot gurított.

A hazai rendezésű Vasas-kupa egyéni viadal volt, ahol az aranyérmet Szabó Károly, míg a harmadik helyet Szakács Ferenc kaparintotta meg.

Legutóbb pedig Csornán a Rába-kupán szerepelt ragyogóan az Elmax, a páros tornán a Horváth József, Szabó Károly duóé lett az első hely. A bronzérem a Nagy Lajos, Hajdú András kettőshöz került, míg a negyedik helyen a Molnár Tamás, Kiss Károly páros végzett.

További nagyszerű hír, hogy eddigi pompás teljesítményére tekintettel Nagy Lajost meghívták a nemzeti válogatott nyolcfős keretébe, amely az október 23-án kezdődő macedóniai világbajnokságra készül. Az, hogy a pápai klasszis utazhat-e, csak később, a válogatótornákon derül majd ki.

A gárda első mérkőzését hazai környezetben vívja, szombaton 13 órától a bajnoki címvédő Szeged ellen.

- Rögvest az első körben össze kell mérnünk a legjobbal az erőnket. Nagyon készülünk a tisztes helytállásra, és bízom benne, hogy megrán-cigálhatjuk az oroszlán ba- juszát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!