kitartás

2018.08.22. 17:47

A tomboló tájfun sem tántorítja el céljától Benoit Lecomte extrémsportolót

A francia-amerikai férfi folytatja a Csendes-óceán átúszását.

Újra nekiveselkedett a Csendes-óceán átúszásának Benoit Lecomte francia-amerikai hosszútávúszó, aki három hete 800 kilométer megtétele után kénytelen volt félbeszakítani rekordkísérletét a heves tengeri viharok miatt.

Az 51 éves extrémsportoló azon a ponton folytatta az óceán átúszását szerdán a jó időt kihasználva, ahol azt két hónap, az út mintegy tizedének megtétele után kénytelen volt megszakítani augusztus elején a tájfunok miatt. Csapatának egyik tagja szerint a Guinness Világrekordok szabályzata engedélyezi az ilyen megoldást.

Benoit Lecomte – aki egyébként építész – az első úszó akar lenni, aki Japánból San Franciscóig úszik.

Vállalkozását hét éve készítette elő, háttérbe szorítva munkáját is. Becslése szerint az úszás hat-nyolc hónapot vesz igénybe.

A sportembert részben kalandvágy, részben tudományos érdeklődés vezeti: nyolctagú kísérőcsapatával egy sor tengeri kutatást akar végezni, hogy felhívja a figyelmet az óceán szennyezettségére.

Lecomte június 5-én indult Japán keleti partjaitól, a Csiba prefektúrában fekvő Csosi halászkikötőből, ahonnan 1991-ben honfitársa, Gerard d'Aboville is vízre szállt, hogy egyedül átevezzen a Csendes-óceánon. Az óceánban a cápák és a bénulást okozó medúzák is komoly veszélyt jelentenek számára.

A sportember napi nyolc óra úszással 8000 kalóriát éget el. A nap többi részében pihen, alszik és eszik a 20 méter hosszú Discoverer kísérőhajón.

Lecomte 1998-ban elsőként úszta át az Atlanti-óceánt úszódeszka használata nélkül, 73 nap alatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában