JEGYZET

2018.01.26. 06:30

Álom, sorsolás

Takács Zoltán

Álmodozás, reménykedés, lemondás – általában ez a szurkolói életciklusunk egy világverseny selejtezőinek sorsolása és a sorozat vége között. Persze azért olykor előfordul, hogy másnak jut a keserű pirula, lásd a magyar csapat láttán álomsorsolást emlegető, majd teljes arccal a földbe fúródó norvég testvéreinket az előző labdarúgó Eb-selejtező végén!

A minap a Nemzetek Ligája sorozat előtt álmodoztunk kedvező csoportbeosztásról.

A görög, finn, észt triót kaptuk, úgyhogy indulhat is a reménykedés szakasza.

Az igaz, hogy a görögök ellen harminc éve nem nyertünk tétmeccsen, a finneket hat meccs óta nem verte meg senki, az észtek pedig nemrég a horvátoknak rúgtak egy sima hármast. Csakhogy az „elaggott” görögöknél nemzedékváltás jön, a finnek legnagyobb mumusai éppen mi vagyunk, az észtek pedig még nálunk is 34 hellyel hátrébb tanyáznak a világranglistán. Meg egyébként is, akinek nem tetszik ez a pálya, az nézzen körül a C divízió többi csoportjában. Nem hiszem, hogy egy izraeli–albán, egy montenegrói–szerb vagy éppen egy bolgár–norvég „ágon” könnyebb dolgunk lenne. (Csak az sajnálatos, hogy még a csoportgyőztesek is rájátszanak a divíziógyőztes pozícióért…)

Mondjuk, az átlag sportember számára pontosan megérteni a lebonyolítást olyan kihívás, mint egyszeri norvégnak arrébb tenni a madocsai Messit, de annyi mindenki számára világos, hogy a jégkorongból ismert divíziórendszerben hasonló képességű csapatok mérkőzhetnek és kerülhetnek formájuk alapján feljebb vagy lejjebb. Reméljük, lefelé már nincs út, hiszen ott többek között Andorra, Feröer és Luxemburg vívja késhegyre menő csatáit…

A magyar válogatottnak így hát inkább felfelé kell tekintenie, azaz „csak” annyi a feladat, hogy a Nemzetek Ligája divíziógyőzteseként vagy a majdani Eb-selejtező csoportunk első vagy második helyén kvalifikáljuk magunkat arra az Európa-bajnokságra, ahol az új Puskás Ferenc Stadion gyepén játszhatnánk.

Ez így leírva egyszerűnek tűnik, de cseppet sem könnyebb lecke, mint a régebbi, jól bevált módszerrel csoportharmadikok pótselejtezőjén becsúszni az Eb-mezőnybe. Ráadásul a Nemzetek Ligája-sorozat elején a finnek ellen idegenben kezdünk, majd rögtön utána a legnehezebb ellenfelünk, a görögök ellen egy zárt kapus hazai mérkőzés jön (hála a 2015-ös román meccs szurkolói rendbontásainak). Ez pedig annyit jelent, hogy már az első két mérkőzés után eldőlhet: a reménykedést a lemondás, vagy a két éve átélt eufória fázisa követi. Egyelőre utóbbiról álmodunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!