Sport

2014.02.19. 10:45

Tenisz - Aranyérmes a magyar korosztályos női válogatott

Három csapattagból ketten Veszprém megyeiek voltak az U16-os Európa bajnokság döntőjébe bejutott magyar teniszválogatottban. Ráadásul a lányok a kontinens legjobbjai lettek.

Novothny Ottó

A magyar együttest a balatonfüredi Gálfi Dalma, a fővárosi Stollár Fanny és a balatonakarattyai Udvardy Panna alkotta.

Ebben az összeállításban verekedte be magát a csapat a fináléba, melyet a csehországi Ricany városában rendeztek meg.

A magyarok a házigazdák ellen kezdtek, majd az olaszokat is magabiztosan győzték le. Az aranycsatában az oroszokkel szemben kellett helytállni és végül ez maradéktalanul sikerült is: a magyar teniszgárda megszerezte az aranyérmet. Különösen Gálfi Dalma remekelt, aki mindhárom egyes mérkőzését megnyerve jelentős szerepet játszott az első hely megszerzésében.

A magyar korosztályos teniszválogatott (balról: Udvardy, Stollár, Gálfi) Európa bajnok lett (Fotó: Archív)

– Tavaly rossz évem volt, elhúzódó sérülésekkel - mesélte a csapat legjobbja, Gálfi Dalma. – Aztán edzőt váltottunk, erősítettem a hátam és most úgy néz ki, hogy összeállt a dolog. Mentálisan is rendben vagyok, persze néha még ideges tudok lenni, de alapvetően élvezem a teniszt.

A Balaton parti hölgy elmondta, hogy a közeljövőben Dél-Afrikában, Horvátországban, majd a tervek szerint francia és olasz verseny következik.

– Jelenleg 120. vagyok az ITF ranglistán, de ez azért van, mert tavaly nem szereztem sok pontot. Az Európa bajnokságon az orosz ellenfelem az ötvenedik volt ugyanitt, mégis sikerült legyőznöm. Egyébként ez a lista a 18 éven aluliak között készült, tehát két évvel idősebbekkel kell majd felvennem a versenyt. Szeretnék az év végére a legjobb harmincba bekerülni. Ha sikerül ugyanilyen kiegyensúlyozottan játszanom, akkor megvalósíthatom ezt a célomat is.

A teniszező lány elmondta még: hozzászokott már, hogy el kell utaznia és a családja nélkül kell jól teljesítenie.

– Az ITF versenyekre jellemző, hogy az edző és a versenyző költségeit addig állják, amíg továbbjut az ember. Bízom benne, hogy sokáig tudok majd maradni valamennyi versenyhelyszínen - fejezte be Gálfi Dalma.A fedettpályás Európa bajnokság döntőjébe egyébként a magyar fiú válogatott is beverekedte magát, de ők a házigazda franciáktól már az eső körben kikaptak. Ugyanakkor a magyar lányok legutóbb öt esztendővel ezelőtt nyerték meg a kontinensbajnokságot.

 

Két egyes és egy páros eredmény

Az U16-os fedettpályás Európa bajnokságon két egyes és egy páros mérkőzés alakítja ki a végeredményt. A csehek ellen Gálfi nyert, Stollár viszont kikapott. A párost a magyar kettős nyerte meg. Az olaszok ellen Gálfi ismét magabiztos volt, itt Stollár is győztesen hagyta el a pályát. A Stollár-Udvardy kettős ezek után ki is kaphatott. Az oroszokkal szemben Gálfi megint diadalmaskodott, Stollár viszont ismét vesztesen hagyta el a küzdőteret. Párosban a két lány ellenállhatatlan volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!