Asztalitenisz

2017.10.26. 18:41

Remekül szerepelt az ajkai versenyző

Csapatversenyben győzött, egyéniben a második helyet szerezte meg a Bányász SK Ajka asztaliteniszezője, Pad Franciska Stockerauban, Ausztriában.

Tischler Anna

A versenyen Magyarország, Ausztria, Szlovákia korosztályos válogatottjai vettek részt. Az idén Ausztria volt a házigazda.

Pad Ágostontól, az ajkaiak vezetőjétől megtudtuk, hogy Magyarország mindig jól szerepelt ezen a versenyen.

Pad Franciska a serdülő válogatottat erősítette, az ajkai asztaliteniszező világranglista helyezése alapján a második kiemelt volt Stockerauban.

Az első napon a csapatok versenyeztek, az első ellenfél Szlovákia volt. A komoly küzdelemben Magyarország 3:2-es győzelemmel kezdett. A következő vetélytárs Ausztria „A„ válogatottja volt, köztük az első kiemelt lánnyal, az osztrák színekben játszó kínai Chennel.

Franciska ebben a helyzetben is hozta a formáját, komoly küzdelemben nyert. Az Ausztria „B” válogatottja elleni mérkőzésre az utolsóként került sor.

A magyarok 3:0 arányú győzelemmel megnyerték a csapatversenyt.

Ugyanígy első lett Magyarország újonc válogatottja is, az ifjúsági pedig másodikként végzett.

Az egyéni versenyben Franciska ezüst érmet szerzett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában