kitüntetés

2019.06.06. 16:00

Az év sportolóit díjazták Zircen

Ünnepélyes keretek között, Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének májusi ülésén kerültek átadásra a „Zirc Város Sportjáért” kitüntetések a 2018-as évre vonatkozóan.

Kelemen Gábor

A 2018-as év sportolói Zircen: Bittmann Panna kerékpár- és síversenyző, Piedl Erik judós

Zirc város utánpótlás sportolójának Bittmann Panna kerékpár- és síversenyzőt, az év felnőtt sportolójának Piedl Erik judóst választotta az önkormányzat.

Varga Zita, a kitüntetések odaítéléséről döntő Emberi Kapcsolatok Bizottság elnöke ünnepi beszédében kutatásokra hivatkozva hangsúlyozta, az aktív sportolók egészségesebbek, hosszabb ideig élnek, életvitelük kiegyensúlyozottabb, emiatt mind a családi-, mind az anyagi világban jobban helyt tudnak állni. Különösen igaz ez a versenyszerűen sportoló emberekre, hiszen ők többségében már fiatalkorban hozzászoknak a kihívásokhoz, a megmérettetésekhez, így a mai világ sikerágazatában, a versenyszférában is otthonosabban mozognak.

Bittmann Panna a KTM Team Hungary kerékpáros egyesület tagja 2017 óta. A Kellys Bakonyerdő Mountain Bike versenyen 2018-ban első helyen végzett, a TOP Maraton Országos Mountain Bike Bajnokságban pedig összetett harmadik helyezést ért el.

Emellett Panna versenyszerűen síel, egyesületen kívül, támogatások nélkül. Folyamatos résztvevője a Magyar Síszövetség által rendezett Magyar Kupa sorozatnak. A 2017-2018-as síszezonban Magyar Kupa „B” kategóriában második helyen végzett. A sorozat hat versenyből állt, melynek három ausztriai helyszín adott otthont. A 2018-as Alpesi Sí Diákolimpián, Mátraszentistvánon negyedik helyezést ért el, egy évvel korábban pedig megnyerte a versenyt. Az Országos Hómenők Kupa Sorozatban, összetettben a dobogó legfelső fokára állhatott a tavalyi évben, a Szombathelyi Amatőr Alpesi Sí-bajnokságban kategóriájában első helyen végzett, és az összetett női első helyezést is a neve mellé írták.

Piedl Erik a Vincze Judo Club Zirc tagja, aki már óvodás kora óta judózik, szinte a kezdetektől jár versenyekre. Kitartó munkájában nagyon sokat köszönhet az edzőinek, Vincze Ferencznek és Vincze Lajosnak. Testvérével, Márkkal – aki korábban szintén elnyerte az „Év Sportolója” díjat – rendszeresen mérették meg magukat az edzéseken, illetve otthon is, merthogy a pincében egy kis mini dojo volt nekik kialakítva. Versenyeken is sokszor segítették egymást: ezek közül a legemlékezetesebb a 2012-es Budapest Kupa volt, ami nagy sikerrel végződött, mert Erik a kor- illetve súlycsoportjában is első helyezett lett.

A 2018-as év sportolói Zircen: Bittmann Panna kerékpár- és síversenyző, Piedl Erik judós

2018-ban megnyerte a Budapest Kupa Nemzetközi Válogató Versenyt, az U23-as Felnőtt Országos Bajnokságon, az Ifjúsági Országos Bajnokságon és az Ifjúsági Országos Rangsorversenyen egyaránt harmadik helyezést ért el. Tavalyi eredményei alapján bekerült idén a junior válogatott „B” keretébe. Eddigi pályafutása során minden korosztályban érmet jelentő helyeken tudott végezni az országos bajnokságokon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában