Az iráni kézilabdás tehetséget édesanyja nehezen engedte el

Hatalmas hókotró manőverezik a Veszprém Aréna parkolójában, lassan két napja nem esett, ám a sofőrnek akkora torlaszokkal kell megbirkóznia, mint jóval északabbra dolgozó kollégáinak. Az autósok még mindig nem tették túl magukat az elmúlt napok történésein, szürkeség van, hideg, az utakon, járdákon meg latyak. Szóval nem sok az ok a jókedvre, a huszonegy esztendős iráni srác mégis akkora mosollyal ül előttem a székén, hogy az emberre valósággal átragad őszinte jókedve.

A fiatal átlövőnek még akad mit tanulnia, de tehetsége mellett a szorgalma is képessé teszi arra, hogy nagy játékos legyen (Fotó: Gáspár Gábor)

– Hogy ízlik a magyar tél? – kérdeztem kezdésként Iman Jamalitól, aki első szezonját tölti az MKB Veszprém KC csapatánál.

– Nagyon hidegnek találom, és azért a hó is szokatlan. Iránban több helyen van rengeteg hó, ám az én szülővárosomban, Iszfahánban sosem szokott esni.

– Nemrég érkeztél vissza Iránból. Mivel töltötted a téli szünetet?

– Több mint tíz napot voltam otthon és sok helyen jártam, rengeteg barátommal találkoztam. Természetesen a családomat is meglátogattam, kár, hogy nem tudtam több időt tölteni velük. Édesanyám nagyon ragaszkodó típus, így ő mindig nehezen enged viszsza. A kinti programszervezést nehezíti, hogy nagyon rossz a közlekedés, ami miatt tíz nap nem számít túl sok időnek.

– A közlekedés olykor itt is hagy némi kívánnivalót maga után. Ennek ellenére úgy sejtjük, nem sok hasonlóság van a két ország között.

– Persze, nem. Ha csak azt vesszük, hogy Iszfahán elővárosaival együtt hatmilliós város... Ezzel szemben az az érzésem, hogy Veszprémben mindenki ismer mindenkit. Az emberek nagyon közvetlenek és kedvesek. Az életem egyébként teljesen megváltozott, Iránban több időm volt mindenre, más dolgokkal is foglalkoztam, itt viszont elsősorban a kézilabdára koncentrálok, arra, hogy minél jobb és profibb játékos váljon belőlem.

– A karrierje szépen alakul Veszprémben, hogy telnek a hétköznapok?

– Szívesen töltöm az időt akkor is a csapattársaimmal, amikor nincs edzés vagy mérkőzés. Aztán van Veszprémben egy iráni srác, aki itt tanul az egyetemen, vele is jó barátságban vagyok, sokszor ruccanunk ki közösen ide-oda. Nemrég például megtanultam csocsózni, korábban még sosem játszottam, de nagyon élvezem. Budapesten sok iráni él, így a szabad hétvégeken gyakran ellátogatok a fővárosba, a családommal pedig interneten keresztül mindennap beszélek.

– Barátnő? Apropó, az iráni vagy a magyar hölgyek a szebbek?

– Nincs barátnőm, a másik kérdésre pedig diplomatikusan azt tudom mondani, hogy mindkét helyen nagyon szépek a lányok. Úgy érzem, egyelőre nem vagyok kész komoly kapcsolatra, hiszen a kézilabda az első az életemben.

– Mi a legnagyobb különbség a két nép életmódjában?

– Talán a családi kapcsolatok térnek el leginkább. Iránban az emberek intenzívebben élnek együtt, a családtagok zöme, több generáció lakik együtt, ha mégsem, hetente akár két-három alkalommal akkor is közös, nagy családi vacsorán vesznek részt. Magyarországon azt tapasztaltam, hogy a fiatalok jelentős része már nagyon korán külön költözik szüleitől és igyekszik egyedül boldogulni. Pont, mint most te – fűzöm hozzá. Így van – bólint határozottan, de csupán egy pillanatra komolyodik el, az ajtóban már széles mosollyal tessékel előre.

Különösen a levesek ízlenek neki

Iman Jamali hatalmas góljaival és lendületes, energikus játékával gyorsan belopta magát a veszprémi kéziszurkolók szívébe. A fiatal átlövőnek még bőven akadt mit tanulnia, de tehetsége mellett a megfelelő eltökéltsége és szorgalma is megvan ahhoz, hogy nagy játékos váljon belőle. Ázsia egyik legígéretesebb fiatal kézilabdázója 1991. október 21-én született Irán harmadik legnagyobb városában, Iszfahánban. Jamali mindenképpen profi játékos szeretett volna lenni, ezért döntött az Európába költözés mellett. Az elszakadás persze nem volt könnyű a családjától, de egyre otthonosabban érzi magát nálunk. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy már számos magyar szót és kifejezést elsajátított. Szereti a magyar konyhát is, mint mondja, ugyan sok az általa nem fogyasztott sertéshús, de könnyedén megtalálja a kedvére való ételeket, különösen a levesek ízlenek neki.