Sport

2009.06.17. 02:29

Bajnok lehetsz!

Balatonalmádi - Kerékpározás, úszás és evezés - ezen sportágakban rengeteg jobbnál jobb programot kínálnak a nyári hónapokban az aktív pihenést kedvelőknek a Németh Zsolt vezette szervezetek.

B. Virág Rita

A közelmúltban megalakult Balatoni Kerékpáros Turisztikai Szövetség célja az aktív bringások számának növelése és kiszolgálása a régióban. 

Ennek érdekében a Németh Zsolt vezette szervezet azt tervezi, hogy a Balaton körül tizenkét kerékpáros központot állítanak fel, ahol biztonságban meg tudnak szállni és kényelmes körülmények között tölthetik az éjszakát, illetve étkezhetnek a tókerülő, túrázó bringások. 

Az elsőt, a túraközpontot Balatonalmádiban alakították ki, a futballpálya melletti kempingben. A következő ilyet Keszthelyen avatják majd fel.

A szövetség a bringásoknak támpontul kilométerköveket helyezett el a tavat körbefutó bicikliúton. Balatonalmádiban a nullás, Alsóörsön a 6,4 kilométeres, míg Örvényesen a 26,2 kilométeres követ tették le.

Németh Zsolt kihangsúlyozta, más sportágakban is szeretnének minél szélesebb embertömegeket megmozgatni. 

A Magyar Hosszútávúszó Szövetség elnökeként elsőként azt tervezi, hogy újraélesztik a Balatonfüred-Siófok 12,5 kilométer hosszú úszóversenyt, amely korábban Szekrényessy-emlékviadalként volt ismert. 

A Balaton hosszában való átúszó versenyét is meg akarják tartani. Ehhez azonban különböző jogszabályváltoztatásokra van szükség, ugyanis jelenleg a magyar tengerben sem éjszaka, sem másodfokú viharjezés esetén nem lehet sporteseményt tartani. 

Németh Zsolt elmondta, azt szeretnék elérni, hogy amennyiben a szervezők garantálni tudják a biztonságot, akkor ilyen esetekben is lehessen a vízben tartózkodni.

A szövetség számára az is igen komoly kihívást jelent, hogy jövőre hazánkban rendezik az úszó Európa-bajnokságot, amelynek hosszútávú versenyeit előreláthatólag Balatonalmádiban bonyolítják le. 

Egyelőre azonban a Magyar Úszó Szövetség és a Magyar Hosszútávúszó Szövetség között az Eb-vel kapcsolatban több nézeteltérés tisztázásra vár, ezért Németh Zsolt úgy fogalmazott, várakozó állásponton vannak, s bíznak a pozitív folytatásban.

Fontos információ, hogy az olimpiai számon, a 10 kilométeren kívül 5 és 25 kilométeres távokat is megrendeznek. 

A szervezet első embere a magyar indulók közül Risztov Évát említette meg, aki 2,5 éves kihagyás után tért vissza a sportágba. 

Az európai és világbajnoki ezüstérmes úszó korábban a hagyományos medencés úszószámokban jeleskedett, de most hosszabb távon is szeretné kipróbálni magát. 

Nagyszerű képessége, hogy hideg vízben is jól teljesít, mert ez a medencében edzett úszókra nem jellemző.

Nem feledkezhetünk meg a Balaton-próbáról sem. A három számból álló erőpróba a kerékpározást, úszást és evezést kedvelőknek nyújt tartalmas szórakozást. 

Előbb június 20-án Te már megkerülted? szlogennel 36 és 75 kilométeres tókerülő túrán mérethetik meg magukat a biciklisek. 

Egy hét múlva következik a Te már átevezted? evezős túraverseny, ahol az Alsóörs-Siófok-Alsóörs útvonalat kell teljesíteni. 

Végül, de nem utolsósorban július 11-én a harmadik, a Te már átúsztad? számmal zárul a balatoni próba, a hagyományos Balatonfüred-Tihany öbölát-úszással. 

A sorozat teljesítői közül a legjobb elnyeri a Balaton Bajnoka címet. Természetesen a számokat önállóan is teljesíteni lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!