2020. 03. 12. 06:30 | [email protected]

Miközben az FTC kifutott a kezdőkörbe az MTK elleni örökrangadó előtt, Sárosi György elégedetten nézett körbe a zsúfolásig megtelt Üllői úti stadionban.

„Ma szép summa lesz a prémium. Győzni kellene” – szólt oda a csapat másik sztárjának, Toldi Gézának, aki egyetértően bólintott, s hozzátette: „Két gólt vállalok. És te, Gyurka?”

A történet vagy igaz, vagy nem, de tökéletesen jellemzi a második világháború előtti magyar profi futballt. Még nem volt tévéközvetítés és „merchandising”, átigazolási díj sem nagyon, a kluboknak lényegében a jegyeladás volt az egyetlen bevételi forrásuk; a nézőszám tehát lényegében közvetlenül meghatározta a labdarúgók jövedelmét is.

„Ha van alkalmas játéktér, s lehet telepíteni tizenhat, de inkább harminckét kamerát, továbbá van műholdas összeköttetés, akkor a világ- vagy az Európa-bajnokságot egy csendes-óceáni szigeten vagy akár az Antarktiszon is meg lehetne rendezni” – jegyezte meg az egyik sportközgazdász, miközben a modern labdarúgás sajátosságairól beszélgettünk.

Természetesen a jegybevételről ma sem mondhat le a legtöbb klub – még ha ez a tétel a magyar futballban nem is állja meg a helyét –, de a néző ma már elsősorban tévénéző, még inkább médiafogyasztó. A helyszínen szurkolókra inkább a jobban közvetíthető látvány miatt van szükség. Innen nézve nem kell félteni a sportgazdaságot attól, hogy a koronavírus-járvány miatt néhány hétig adott esetben zárt kapuk mögött rendezik meg nemcsak a futballmérkőzéseket, hanem a legtöbb sporteseményt is.

Mégis mélységesen megértem LeBron Jamest, a Los Angeles Lakers játékosát, napjaink egyik legismertebb kosárlabdázóját, aki azt mondta, zárt kapuk mögött, nézők híján nem hajlandó pályára lépni.

A néző ugyanis nem díszlet, szükséges gazdasági kellék, hanem a játék, a sport szerves része, sőt érte van az egész, még ha erről maguk a sportolók olykor hajlamosak is megfeledkezni.

Az egész világot megbénító járvány a labdarúgó-Európa-bajnokság, valamint a tokiói nyári olimpia megrendezését is fenyegeti, a kisebb eseményekről nem is szólva. Van egy közismert szólás: ami nem öl meg, az megerősít. Ha a sportvilág azzal a felismeréssel jut túl a jelenlegi vészhelyzeten, hogy a néző szerepe felértékelődik, a sportolók, a sportvezetők ismét partnerekként, nem pedig fogyasztókként tekintenek rájuk, akkor akár úgy is tekinthetünk az előttünk álló hetekre, mint egy kiadós böjtre. Amely, jól tudjuk, megtisztít.

Hozzászólások