Sport

2013.04.08. 07:56

Csak a kézilabda válogatott a mérvadó

Balatonalmádi – Nemzetközileg elismert, klasszis sportolók is laknak Balatonalmádiban. Szinte egy igazi kézilabdás kolónia alakult ki.

Donát Tamás

Egymás közelében él Csoknyai István, Fazekas Nándor, és a három világválogatott, Éles József, Pásztor István és Bartalos Béla is a tópartot választotta lakhelyéül. Ezúttal a korábbi kapusfenomén otthonában kopogtattunk.

Bartalos Béla idén lesz hatvanöt éves. A nyolcvanas évek elején, az akkor újonc Építőkben négy évet védett a kiváló hálóőr. Mondhatni ő volt a klub első extraklasszis igazolása, aki Tatabányáról érkezett a veszprémi kis munkáscsapathoz. Moszkvában olimpiai negyedik helyezett volt, kétszeres világválogatott és számos bajnoki, valamint kupaaranyérmet őriz otthon az ereklyék között. Nagyot téved, aki azt gondolja, hogy visszavonultan él. Éppen ellenkezőleg. Olyan fába vágta a fejszéjét, ami másnak ebben a korban már eszébe sem jut. – Felépítettem ezt a kilencven négyzetméteres edzőtermet a házam mellé, amit akár éjfélkor is kinyitok, és segítem a kapusok képzését, ha kell – foglalta össze a lényeget Bartalos Béla, majd az egyik legtehetségesebbnek tartott tanítványának kezdett kapura lőni.

Bartalos Béla aktív játékosévei után eltűnt a szurkolók szeme elől, 21 évet dolgozott Kuvaitban (Fotó: Gáspár Gábor)

Bár még nincs teljesen kész, de rövid időn belül itt igazi szakmai otthonra lelhetnek a kapusiskola növendékei.
– Itt tisztán látszik, hogy hol rontottad el – mutatja fotós kollégám gépének képernyőjén a hibát Borbély Ádámnak, az ifjúsági válogatott kapusának, aki Sterbik Árpádhoz hasonlóan már kirúgja a labdát a felső sarokból. – A hozzám érkezők olyan képzést kapnak, amire a klubjukban se hely, se idő, se türelem nincs. Pedig aki felrúg a pipába, annak hihetetlenül lazának kell lennie. Háromdimenziós képzést alkalmazok egyszerre: nyújtom, lazítom és erősítem a kapusokat egy speciális „kötélpályán”. Ez az egyik titka annak, hogy a fiatalember rohamosan fejlődik. Úgy, mint a többiek, akik hozzám járnak.

Bartalos Béla veszprémi aktív játékosévei után eltűnt a szurkolók szeme elől. Kisebb megszakítással huszonegy évet dolgozott Kuvaitban. A legkisebbeknél és a felnőtteknél is edzősködött. Visszatérése után egyszer Veszprémben, legutóbb Siófokon a női csapatnál igyekezett jó eredményt elérni. Jelenleg a Magyar Kézilabda Szövetség alkalmazottja. A korosztályos válogatottak kapusaival foglalkozik. Azt mondja, büszke arra, amikor tanítványai ötven-hatvan százalékon védenek címeres mezben.
– Közhely, de igaz. Csak a befektetett munkából lehet igazi eredményt kivenni. A többi csak duma. A szemem előtt nőnek, fejlődnek a fiatalok. Amit itt megtanulnak, elsajátítanak, azt a mérkőzéseken biztosan alkalmazni tudják. Mindennel felszereltem a termet. Semmi váratlan nem érheti a srácokat és a lányokat. Itt van például ez a reflexlabda, de mondhatjuk blokkosnak is. Egyenetlen felülete miatt földre pattanva váratlanul, az utolsó pillanatban változik iránya. Használata növeli a koncentrációs készséget és fejleszti a reflexeket. Vagy itt van ez a lengő, kötélre helyezett labda. A kapusnak háttal állva lengetem hol a rövid alsóra, máskor a hosszú felső sarokba. Úgy, hogy a kapus csak az utolsó pillanatban érzékeli, hová érkezhet a labda.

Bartalos Béla azt mondja, ahogy az élet más területén, úgy a sportban, a kézilabdában sem tudnak összefogni a magyarok. Beleng mindent a féltékenység és az irigység. Büszkén mesélte, hogy egy éve Romániában tartott előadást a kapusedzőknek a nemzetközi konferencián. Utána másfél óráig kérdezgették a kollégák a módszereiről. Magyarországon viszont soha egy kérdés nem hangzik el. – Pedig tudomásul kell venni, hogy egy nemzet akkor sikeres, ha a válogatottja az – fogalmazott egyértelműen a szakember. – Nem a Bajnokok Ligája megnyerése, hanem az olimpiai, világ- és kontinensbajnokságokon elért kiváló eredmények tesznek jegyzetté és elismertté egy országot. Ebből következik, hogy mindig a válogatottat kell a legjobbá tenni.

A hihetetlen ambícióval, lelkesedéssel dolgozó edző azt vallja, hogy a balatonboglári nemzeti akadémia is kiváló lehetőséget nyújt majd a tehetséggondozásra, egyéni képzésre, hiszen minden feltétel adott lesz hozzá. Kiváló szakemberek, tudományos kutatómunka, orvosi háttér. – Én klubfüggetlen vagyok. Nem befolyásol semmi. Egyetlen cél vezérel, hogy a gyerekek a legjobb formában induljanak a meccsekre ebből a teremből. Vannak olyan tanítványaim, akik kikötik a szerződésükben, hogy én legyek a kapusedzőjük. Ennek a kluboknál nem nagyon örülnek, hiszen ott is dolgoznak kollégák. Azt szoktam mondani, hogy ez bizalmi kérdés. Ha elégedettek, maradnak, ha nem, akkor váltanak. Nem kell ezt a kérdést túlragozni.

Borbély Ádám, az ifjúsági válogatott kapusa már kirúgja a labdát a felső sarokból, akárcsak Sterbik (Fotó: Gáspár Gábor)

Az Építők egykori ünnepelt sztárja rendületlenül hisz a magyar kézilabda sikeres jövőjében. – Biztos vagyok abban, hogy válogatott szinten, a kapusposzton tíz évig nem lehetnek gondjaink – bizakodott Bartalos Béla. – Ennek azonban több feltétele van. Megítélésem szerint a férfiaknál 190, a nőknél 180 centi alatt nemzetközi szinten nem szabad kapusokkal foglalkozni. Rendszeres védési lehetőséget kell biztosítani a kiválasztottaknak az NB I-ben, mert csak így fejlődhetnek folyamatosan a gyerekek. Különben nincs értelme az egésznek.

Bartalos Béla mesélt érdekes megfigyeléseiről, s szinte csak magának tette fel a kérdést, hogy ezeket miért nem vették észre mások is. Például szerinte a világ legjobbjának, Sterbik Árpádnak könnyebb gólt lőni, mint ahogy azt sokan gondolnák, hiszen a lövéseknél rendszeresen leül. Úgy érzi, hogy ma nagyon sematikusan, könnyen kiismerhetően tüzelnek az átlövők. Szinte alig van visszahúzott labda. De a kapusok is csak bizonyos sémák alkalmazására képezik magukat. S aki ezeket kifigyeli, sikeresebben felkészülhet az ellenfélből.
Ő olyan kapusokat akar nevelni a női és férfi válogatottaknak, akik olvassák a játékot, a támadók gondolatait, s mindenre felkészülve megakadályozzák a gólszerzésben őket.

A fiatal kapus, aki felrúg a pipába

Borbély Ádám a Veszprémi Kézilabda Akadémia ifjúsági válogatott kapusa: – Közvetlen, nagyon jó a kapcsolatom Bartalos Bélával. Ez fontos a napi, fárasztó munkában. Alaposan megdolgoztat, de rendkívül változatos, színes az edzésprogram. Mindig jó érzéssel, egészséges önbizalommal indulok tőle a válogatott és klubmeccsekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!