Családi dráma nehezítette Kaló Sándor életét

Játékosként Tatabányán háromszoros bajnok és kétszeres hazai kupagyőztes volt. Tagja volt annak a sikeres bányász csapatnak, amely a vidéki együttesek közül először nyert aranyérmet, megtörve ezzel a fővárosi hegemóniát. Harmincöt évesen megválasztották az év kézilabdázójának. Balkezes átlövőként százötvenháromszor szerepelt címeres mezben és volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya is.

Éppen harmincegy évvel ezelőtt érkezett a királynék városába. Most azonban összepakolt és egy volt tatabányai játékosának a házában vár a tovább költözésre.

- Hetvenegy éves vagyok és most jött el a pillanat, hogy valóban nyugalomra vágyok - kezdte a beszélgetést Kaló Sándor. - Abban bízom, hogy ezt a család közelében valóban meglelem. Ezért döntöttünk úgy a feleségemmel, hogy feladjuk veszprémi otthonunkat és a fővárosba, Dénes fiam közelébe költözünk. Amíg elkészül a ház felújítása, csak addig leszünk Tatabányán. A karácsonyi ünnepeket már szeretnénk Budapesten tölteni. Nagy volt már kettőnknek a kétszintes épület, amiben éltünk. Nekem ráadásul a lépcsőzéssel is gondjaim vannak már. Szóval ott hagytuk azt a várost, ahol fél életünket töltöttük.

- Amihez sok kellemes és jó néhány negatív emlék is fűzi. Hiszen mégis csak itt teljesedett ki edzői pályafutásának legnagyobb sikere.

- Valóban így van. Pedig Tatabányán már mindenben megállapodunk a klubvezetéssel, hogy én leszek a felnőtt csapat edzője frissen szerzett edzői diplomámmal, de aztán váratlanul változtak a feltételek. Például nem az lett a segítőm, akit én választottam. Nekem meg felsejlett, ha már az elején nem úgy van, ahogy megbeszéltük, akkor mi lesz a folytatásban. Ezért felhívtam Hajnal Csabát, a Veszprém ügyvezető elnökét, hogy ha továbbra is úgy gondolja, hogy én legyek az Építők edzője, akkor megyek. Így kezdődött a most befejeződött harmincegy esztendő 1984-ben.

- A kapott feladata végtelenül egyszerű volt. Bajnoki címet nyerni az ezüstérmes csapattal. Merthogy a várpalotai Poór Gyula tanár urat azzal a felkiáltással küldték el a kispadról, hogy Gyuszikám , másodikak már voltunk. Aztán a sors fura fintoraként első évében visszacsúsztak a harmadik helyre.

- Jaj, ne is említse, néha még mindig álmodok azzal a drámai körülmények között elvesztett bajnoki címmel. Három fordulóval a zárás előtt, ha megvertük volna a Tatabányát, mi vagyunk a bajnokok. Igazi presztizs csata volt. Úgy vesztettünk két góllal, hogy a válogatott jobb szárnyunk, Horváth Gábor és Gyurka János egyszer sem lőtt Hoffmann hálójába. Szenzációsan védett a Hofi és a volt csapatom nyerte az aranyérmet.

- A veszprémi szurkolók pedig végig nézhették, ahogy a vendégek mestere, Kuzma Ferenc öltönyben átbukfencezi a pályát és utána beáll a zuhany alá.

- Ez is azt bizonyítja, hogy a sport milyen érzelmek kiváltására képes. Mi összeroskadva ültünk az öltözőben. Pár méterre tőlünk pedig majd szétvetette a boldogság az öltözőt. A legnagyobb baj az volt, hogy fejben már mindenki elkönyvelte a klub első bajnoki sikerét. Hiába kértem, hogy csak a sorsdöntő összecsapásra koncentráljunk, nem így történt. És amikor baj volt, már nem tudtunk rajta változtatni. Igazán még a Magyar Kupa diadalnak sem tudtunk utána örülni.

- Azért az mégis csak sporttörténeti tény, hogy az első két bajnoki címet Kaló Sándorral nyerte egymás után az egyesület. Amihez hozzá tett még egyet majdnem tíz évvel később. A klub legzaklatottabb évében történt mind ez. Amikor Kiss Szilárd után dr. Hoffmann László, majd négy meccs erejéig megbízottként Velky Mihály, aztán negyedik edzőként zárta az évet kettős sikerrel.

Kaló Sándor a pálya szélén Éles Józseffel

- Igen, az tényleg egy felfokozott hangulatú, zaklatott esztendő volt a folyamatos edző cserék miatt. De erre mondják, hogy minden jó, ha a vége jó. Bajnoki és kupa arannyal búcsúztunk a szurkolóktól.

- És egy majdnem világra szóló bravúrral is. Hiszen sokáig úgy tűnt, hogy hazai pályán pórrá zúzzák a Barcelonát, majd vendégként csak egy idegenben lőtt kevesebb góllal estek ki a legjobb nyolc közé jutásért.

- Fantasztikus meccsek voltak. Itthon már tíz góllal is vezettünk. Csak mentek előre a fiúk. Akkor jött ki belőlük az a feszültség, ami hónapokig bennük volt. Lehetetlen volt őket visszafogni. Barcelonában pedig végig éreztük a két játékvezető rossz indulatát. Urdangarin a végén lépéshibából lőtt gólt, amivel kiegyenlítették a Veszprémben szerzett hátrányukat. Az utolsó percben mi támadhattunk, de senki sem vállalta a felelősséget a góllövésben. Passzolgatták egymásnak a labdát a srácok a fal előtt. Nem túlzás igazi sport drámát éltünk át a szurkolókkal együtt. Sokan mondták, ha akkor továbbjutunk, megnyerjük a BEK-et. A döntőig tényleg eljuthattunk volna azzal a lendülettel.

- Megadatott, hogy külföldön is dolgozhatott. Négy évet töltött Kuvaitban, mi volt a legfontosabb tapasztalat?

- Más közeg, más kultúra, más szempontok. Tapasztalatszerzés céljából hasznos időszak volt. Visszatérve sokkal türelmesebbé váltam. Jobban sikerült összehangolnom az egyéni és csapatérdek szempontjait. Úgy érzem, ezt jól illesztettem a szakmai munkámba. De egy cseppet sem csorbította az ars poeticámat, hogy az eredményesség a legfontosabb. Ezért is fogadtam el akkor a Veszprém invitálását, mert Hajnal Csabával e tekintetben teljesen egyezett a véleményünk. Mindig előre, egyre feljebb.

- És célba ér végre a Bajnokok Ligájában a Veszprém, amiért útnak indult 38 évvel ezelőtt?

- Mindenki ezt szeretné. De azt gondolom, hogy annak ellenére nagyon nehéz, hogy fantasztikusan erős az MVM Veszprém kerete. Viszont úgy érzem, hogy a Párizsé szintén az és az új edző, Serdarusic kezd igazi csapatot formálni, összerakni belőlük. És azért a Barcelonáról sem feledkezzünk meg.

- Nem csak Veszprémben, de Várpalotán is letette edzői névjegyét, hiszen ott szintén szép eredményeket ért el az élvonalban. És oda is többször visszatért.

- A bajnokságban a negyedik helyig meneteltünk és a Magyar Kupában is a négy közé jutottunk. Sajnálom, hogy most a második vonalban itt kellett hagynom a csapatot. Van ugyanis néhány olyan ügyes fiatal játékos, akit talán az NB I-ig segíthettem volna. De a sors közbeszólt.

- Ami nagyon kegyetlen is tud lenni, főleg ha család elveszti nagyon fiatalon a gyermekét.

- Soha nem fogjuk feldolgozni Gábor fiunk halálát, aki autóbalesetben vesztette életét Ajkáról hazatérőben. Amikor a szemből jövő autó áttért a másik oldalról és frontálisan ütközött az övével. Azóta is az jár a fejemben, hogy ha nem jövünk ide, akkor ez sem történik meg velünk. Ha a harmincegy év mérlegét kell megvonni, akkor sajnos ez a szörnyű tragédia is benne van az életünkben

- Azért ne legyen ilyen szomorú az elköszönés. Megfontolt, tapasztalt mesterként rakja össze újra a kedvenc Veszprémét.

- Nem bánom, de többen lesznek benne hétnél. Bartalos Béla, Horváth Gábor, Gyurka János,Gulyás István, Pardi Károly, Sótonyi László, Molnár Gyula,Putics Jenő,Éles József, Végh József.

Egykori nagy kedvencek, egy remek edző irányításával. További boldog éveket, mester!