kézilabda

2018.08.22. 07:00

Csütörtökön Franciaországba utazik a Telekom Veszprém férfi kézilabdaegyüttese

A csapat a rangos Eurotournoi elnevezésű tornán szerepel a hétvégén.

B. Virág Rita

A hétfői szünnap után kedden és szerdán a Veszprém Arénában folytatja felkészülését a Telekom Veszprém, aztán csütörtökön rangos felkészülési tornára utazik Strasbourgba.

Az Eurotournoi-ra hat alakulat hivatalos, a veszprémiek a 2017/18-as évad két BL-döntős csapatával, a Montpellier-vel, valamint a Nantes-tal találkozik a csoportkörben, míg a másik ágon a PSG, a Vardar Szkopje és a Meshkov Brest küzd a minél jobb helyekért.

A körmérkőzéseket követően a triók azonos helyezettjei helyosztón mérik össze erejüket. A bakonyi együttes utoljára 2015-ben szerepelt a francia tornán, akkor meg is nyerte azt.

Ljubomir Vranjes húszfős keretet jelölt ki a szereplésre. A szlovén válogatott jobbszélső, Gasper Marguc továbbra is derékbántalmakkal küzd, ezért nem tarthat a csapattal, a helyét a fiatal Dörnyei Borisz vette át. Jó hír viszont, hogy ismét harcra kész Momir Ilic. A rutinos balátlövőnek néhány hete a vádlija sérült meg, de úgy tűnik, sikerült felépülnie. Bevethető már Sterbik Árpád és René Toft Hansen is.

A veszprémieket várhatóan hatvan drukker kíséri majd el Strasbourgba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában