Sport

2013.01.31. 11:39

Edzőváltás a Veszprém FC-nél

Megegyezett a Veszprém FC és Vágó Attila: a vezetődedző távozik a klubtól. Bármilyen meglepő, ennek időpontja még bizonytalan, mert a szakember addig irányítja a munkát, amíg nem lesz utódja.

Novothny Ottó

- Nagyon szerettem volna befejezni az elkezdett munkát a VFC-nél - kezdte a tréner, akit a napokban a női labdarúgó válogatott szövetségi kapitányának neveztek ki. - A kérdés jogosan vetődik fel: miért vártunk a szövetségi megkeresés után ilyen sokáig a döntéssel? Őszintén megmondom, idő kellett, amíg rájöttünk, hogy rosszul mértük fel a lehetőségeket. Hetekig hiányoztam volna a veszprémiek felkészítéséről, sőt még mérkőzésekről is.

- Márpedig az egy csoportos NB II-ért hatalmas a harc a klubok között.

- Borzasztó kiélezett a verseny, ahol minden apróságnak jelentősége van. Képzelje el, hogy hazajövök két hét után mondjuk Portugáliából és azonnal a fejemhez vágják a szurkolók, hogy míg én ott süttettem a hasam, a csapat ezt, vagy azt csinálta. Szóval óriási támadási felületet adtunk volna mindenkinek a kettős megbízatással és ezt a helyzetet meg kellett szüntetni.

Vágó Attila elhagyja a Veszprém FC-t

- Köztudott, hogy sokan vannak a csapatban olyanok, akik Vágó Attila kérésére jöttek Veszprémbe.

- Ez így igaz, ahogy az is, hogy valamennyien profi, remek hozzáállású labdarúgók. Közös érdekük, hogy jól teljesítsenek, hiszen így sikerre vihetik a veszprémi klubot és saját pályafutásukat is pozitívan befolyásolják.

- Gondolom segít az utód kijelölésében.

- Úgy egyeztünk meg, hogy ebben a folyamatban nem veszek részt. Természetesen, ha megkeresnek a VFC vezetői akkor elmondom a véleményemet, illetve ha erre igény van, segítem is majd a munkáját. Biztos vagyok benne, hogy ez így fog történni.

- Mit hagy hátra?

- Egy olyan alakulatot, amelynek már csak egy középső védőre van szüksége. Szerintem nem kell senkinek új csapatot építenie, szerintem a közösen megkezdett munka folytatásával elérhetőek a kitűzött célok.

- Egyelőre akkor befejezte a klubmunkát.

- Hosszútávú szerződést kínál a Magyar Labdarúgó Szövetség, komoly célokkal és elvárásokkal. Arra fogok koncentrálni, ezért sem bocsátottam volna meg magamnak soha, ha közben maradok Veszprémben és a kétlaki élettel kudarcot vallunk.

Sikeres volt a VFC-nél töltött két év

Cseresznyés Péter ügyvezető: - Nagyra értékeljük Vágó Attila nálunk végzett munkáját, sikeresnek értékeljük az együtt töltött két évet. Büszkék vagyunk arra, hogy Vágó urat nevezte ki a Magyar Labdarúgó Szövetség a női válogatott élére. Tudjuk, hogy Attila milyen mértékben elhivatott a női labdarúgás tekintetében és mindannyian sikeres munkát kívánunk neki.

Információink szerint több szakemberrel is tárgyalnak a veszprémi klub vezetői, közülük Jakab Elek lehet a befutó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!