Sport

2009.08.06. 02:29

Egy francia Király - A Hriszto Botevtől egészen Guadeloupe szigeétig

Veszprém - Magyar már nem vagyok, francia pedig soha nem lehetek, úgyhogy érdekes ez a helyzet - mondja a házassága miatt 2002-ben állampolgárságot váltó Király-Picot Hajnalka.

Horváth Gábor

Hosszú idő óta ismét a megyeszékhelyen, a szüleinél tölti nyári szabadságát Király-Picot Hajnalka

A magyar és a francia válogatott színeiben összesen hét csapat-világbajnoki aranyérmet szerző párbajtőröző saját megfogalmazása szerint nagymamakorban van már, de ez egyáltalán nem látszik rajta (ráadásul nem is igaz, hiszen még csak 38 éves), s az eredményein sem. 

A sportág alapjaival szülővárosában, a Hriszto Botev Általános Iskolában megismerkedett vívó idén - immáron harmadik alkalommal - francia bajnokságot nyert, és a 2010-es vébéig biztosan folytatja pályafutását.

- Jövőre Párizsban rendezik meg a vb-t, és ott még szeretnék elindulni, persze ha kibírom odáig - mondta a mosolyogós, életvidám sportoló, aki szívesen beszélt lapunknak a kezdetekről, az országváltás okairól és jövőbeli céljairól egyaránt.

- Veszprémben született, de ennél szorosabban kötődik a városhoz, hiszen itt is lépett először a pástra.

- Így van, 1981-ben a Hriszto Botev Általános Iskolában kezdtem a sportágat. Akkor már kézilabdáztam és atletizáltam is, de végül a vívást választottam. 

Később az egyetemre jártam edzeni, ahol nagybátyám, Tiszttartó Tibor pátyolgatott, kellett is, mert volt mit nevelni rajtam, nem csoda: fiúnak készültem. 

Amikor a városban megszűnt a vívószakosztály, hivatalosan Pécsre kerültem, de továbbra is Veszprémben tréningeztem, ekkor már Imre Lászlóval.

- Aztán jött Budapest és a Honvéd, no meg a nemzetközi eredmények.

- Tizennyolc évesen kerültem a fővárosba, majd rá két évre az első junior-világbajnokságomon rögtön máso- dik lettem és ifjúsági magyar bajnoki címet szereztem. 

Huszonkét esztendősen lettem felnőtt válogatott, ahol szintén sikerült jól debütálni, az esseni vébén csapatban aranyérmet akasztottak a nyakunkba.

- Az 1996-os olimpián mégsem léphetett pástra.

- Az atlantai ötkarikás játékokra a nemzeti csapat negyedik tagjaként kerültem ki, ami azt jelentette, hogy nem az olimpiai faluban laktam és a hivatalos ceremóniákon sem vehettem részt. 

Lógó orral tértünk vissza a megnyitóünnepségről, ahová nem engedtek be minket. Persze nagyon jó volt ott lenni, de akkor a többiekkel együtt én is megfogadtam, soha többet nem leszek tartalék.

- Mikor döntött úgy, hogy francia lesz?

- A vívószövetségnél előre kijelentették, hogy a 2000-es olimpiára azok utazhatnak, akik az 1999-es világbajnokságon a legjobban teljesítenek. Annak ellenére, hogy második voltam a hazai ranglistán, nem utazhattam ki arra a vb-re, mert az előzetesen lefektetett válogatási szabályokat megváltoztatták, így aztán esélyem sem maradt részt venni a Sydney-ben rendezett ötkarikás játékokon. 

Ez egy jó jel volt arra, hogy rám már itthon nem számítanak, ráadásul a magánéletem is megváltozott, megismerkedtem a későbbi férjemmel és Franciaországba költöztem. 

Abba akartam hagyni a vívást, de aztán mégis folytattam, viszont kettős helyzetbe kerültem: itthon nem nézték jó szemmel, hogy külföldön készülök és még eredményeim is vannak, ráadásul az utazás is nehézsé- geket okozott. 2002-ben férj- hez mentem, és 2003-tól már francia színekben versenyeztem, óriási könnyebbséget éreztem.

- Nem bántották itthon a váltás miatt?

- A lányok csalódottak voltak és biztosan sokan megszóltak emiatt, azonban én Magyarországon senkinek sem kellettem. Ha itt maradok, már nem lennék páston, úgyhogy ezt egy ajándéknak fogom fel.

- És hogy érezte magát kint, könnyen beilleszkedett?

- Eleinte nagyon féltem tőle, bevallom, nem is kedveltem a franciákat, de kellemesen csalódtam. Befogadtak, ezért én is mindent megtettem, és természetesen a férjem elismertsége is sokat nyomott a latban. 

Persze azért akadtak gondjaim, a nyelvvel például nagyon megszenvedtem, külföldi diákokkal tanultam együtt a rennes-i egyetemen, ahol nem volt kezdő tanfolyam. Végül sikerült elsajátítanom a franciát és el is helyezkedtem, először egy sportegyesületnél dolgoztam mint sajtófelelős, majd egy bankban kaptam állást.

- Közben persze folytatta a vívást.

- Igen, és végre sikerült kijutnom egy olimpiára, még a helyszínen egyeztetni kellett ugyan a magyar szövetséggel, de végül elindulhattam. Csapatban bronzérmet szereztünk, egyéniben viszont csak tizedik lettem, válogatottbeli társam, Laura Flessel vert meg. Együtt sírtunk utána.

- Ha már a itt tartunk, milyen érzés volt először franciaként magyarok ellen vívni?

- Egy csapatversenyen szerepeltem először ellenük. Emlékszem, Hormay Adri- enn vívott éppen, és azon kaptam magam, hogy neki szurkolok. A francia válogatott lányok böktek figyelmeztető- leg oldalba.

- Többször be akarta már fejezni pályafutását, de még mindig edzésben van és várja a megmérettetéseket.

- A pekingi olimpiát követően nagyon csalódott voltam, ezért is határoztam a folytatás mellett. A versenyeket még bírom, de a felkészülési időszak már nagyon nehezen megy, most már tényleg vége: a 2010-es vb után visszavonulok. 

Újra állást keresek, szeretnék végre már normális életet élni, bár biztos az is nehéz lesz majd először.

- És mi lesz a helyszíne annak a civil életnek?

- Hát, Rennes-ben van az otthonom, ugyanakkor jelenleg főként Párizsban élek, rá- adásul korábban elhatároztuk, hogy a Franciaországhoz tartozó Karib-tengeri kis szigetre, Guadeloupe-ra költözünk. Egyelőre még sok a kérdés ezzel kapcsolatban. Találkozzunk 2010-ben és akkor pontosan válaszolok!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!