Egyszerű dolog

Kikapni bárki kikaphat, még a legjobbakat is elverik időnként, de aligha lehet fájóbb érzés egy sportolónak annál, ha a győzelmi esélyét a saját hibája nullázza le. Az országúti kerékpározás egyik sajátossága, hogy erősen ki van téve a fizika törvényeinek. Aki elöl megy, a légellenállás miatt jóval nagyobb erőkifejtésre van kárhoztatva, mint a mögötte haladók. Mindenki igyekszik a versenytársak háta mögött megbújni. Gyakran még a győzelem árán is. Sokszor látni, hogy az esélyes bringások csoportja azért nem hajt tiszta erőből az előttük elérhető távolságban haladók nyomában, mert a csoportosulás minden tagja a többieknek adná át az elöl tekerés lehetőségét. Inkább vesszen a bizonytalan győzelem, de palimadár senki nem szeretne lenni. A mezőnytől elszakadt, de utolérhető versenyzők mentsvára ez a hozzáállás.

Igen ám, de mi van akkor, ha van olyan, aki elég bátor és erős ahhoz, hogy a szokásokat felrúgja? Mi van akkor, ha van olyan bringás, aki nem törődik az esélytelenséggel és a szélárnyékában haladóknak adott előnnyel, és mindent egy lapra feltéve teker a győzelem megszerzéséért? Nos, az ilyen versenyzőnek lehet annyi szerencséje, hogy utolérje és leelőzze azokat, akik az utolsó kilométereken meglévő több száz méteres előnyüket elvesztegetik, mert nem akartak peches második helyezettek lenni.

A vasárnapi, Amstel Gold Race elnevezésű, 270 kilométeres, hollandiai verseny szép példája volt annak, hogy miként lehet elszórakozni a győzelmet és hogyan lehet kiküzdeni azt. Két szökevény negyven másodperces előnnyel érkezett az utolsó három kilométerre, volt hát idejük rá, hogy lassan haladva figyeljék egymás minden rezdülését, keresve a győzelmet eredményező támadás lehetőségét. Míg ezzel voltak elfoglalva, a semmiből feltűnt egy csoport, amelyet kilométereken keresztül Mathieu van der Poel vezetett. A csoport tagjai szépen lapultak a holland mögött, bízva abban, hogy majd az utolsó métereken megverik. Az előnyüket elszórakozó szökevények tettek ugyan egy kétségbeesett kísérletet arra, hogy sprintelni kezdjenek a győzelemért, de elkéstek. A Van der Poel mögött haladóknak arra kellett ráébredniük, hogy a hollandot nem fárasztotta el eléggé az üldözés ahhoz, hogy megelőzhessék. Van der Poel, aki az élen lévők magabiztos előnyére fittyet hányva mindent feltett egy lapra, meg tudta nyerni a versenyt.

Hiába, no. Néha bebizonyosodik, hogy

a kerékpárverseny nem bonyolult dolog: az első helyért csak hajtani kell, mint az őrült.