Csopak, Alsóörs, Balatonkenese az élen

2019.06.04. 10:01

Elsöprő sikert arattak a Veszprém megyei csapatok a Nemzeti Regattán

Csopak nyert, majd Alsóörs és Balatonkenese vitorláscsapatai kerültek dobogóra a hétvégi Nemzeti Regattán, Siófokon, közölték a szervezők, akiknek legfőbb céljuk az volt, hogy az egész országból érkezők ismerjék meg a vitorlázást, és mutassák be értékeiket. Csopak az Ízek Utcájában is győzött.

Kovács Erika

Negyedszer szervezték meg a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezetésével a Nemzeti Regattát, Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválját, amely hatalmas sikert aratott az elmúlt hétvégén, a hajóállomás és környéke zsúfolásig megtelt vendégekkel. Az ország 16 megyéjéből, ötven település mutatkozott be, emellett koncertek, különböző versenyek és rengeteg program várta a látogatókat. A fesztivál kiemelkedő programját az amatőr vitorlásverseny jelentette, amelyen az egyes települések hét tagú legénysége, köztük közéleti személyiségek, és egy profi kormányos szállt vízre, a szervezők által biztosított vitorlásokkal.

A hagyományokhoz híven a Magyar Vitorlás Szövetség ismét kiosztotta a Holovits György „Gyúró” Emlékdíjat, amit idén Iregszemcse vehetett át. A vasárnapi ünnepélyes eredményhirdetésen a Bahart értékes ajándékkal lepte a dobogós csapatokat. A Nemzeti Regatta nevű motoroshajó a 2020. évi hajózási szezonban a győztes település nevét viseli majd, így a hajó „Nemzeti Regatta – 2019 Csopak” néven szeli a habokat jövőre a Balatonon.

A fesztiválon az egyes települések a vitorlás versenyen kívül a sárkányhajó futamokon, a Települési Ízek Utcájában, a főzőversenyen, standszépség versenyen is megmérkőztek egymással, a nagyszínpadon pedig bemutathatták produkcióikat. A vendégek szinte az egész ország ízvilágát végig kóstolhatták, akiket gazdag programmal vártak a szervezők. A nagyérdeműt Vastag Csaba, az Irigy Hónaljmirigy, Péterfy Bori & Love Band és a Hooligans zenekar szórakoztatta. A gyermekeket játszósarok, körhinta, ugrálóvár és különböző foglalkozások várták, és lehetőség adódott szűrővizsgálatokra is az egészségszigeten.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában