A vitorlázó kilencedik lett

2019.05.27. 21:50

Érdi Mária remekelt az Európa-bajnokságon

A kilencedik helyen végzett Érdi Mária a Laser Radial hajóosztály Európa-bajnokságán.

B. Virág Rita

Fotó: a szervezők

Érdi Mária – saját elmondása szerint – élete legnehezebb és legkeményebb versenyén van túl. Mint megtudtuk, nagyon gyengén kezdte a hatnapos regattát, az első futamok után a 120 fős mezőnyben a 95. helyen állt a magyar vitorlás.

Ezt követően azonban Érdi Mária összekapta magát, és napról napra javulva, futamról futamra előrelépve végül az első tíz között zárt, pontosan a kilencedik helyezést szerezte meg a tokiói kvótával is rendelkező fiatal tehetség. A Balaton Yacht Club versenyzője több futamban is bejutott a legjobbak közé, a harmadik etapban harmadik, a nyolcadikban hatodik, a tizenkettedikben például hetedik lett.

– Nagyon nehéz volt, lelkileg és fizikailag is a padlóra kerültem, de felálltam. Ami nem öl meg, az megerősít! – tartja a mondás, és most azt érzem, ez igaz is. Most nem is szeretnék mást, mint hazamenni és a családommal lenni – fogalmazott a sportoló.

Az Európa-bajnoki címet a végig vezető dán Anne-Marie Rindom szerezte meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában