Sport

2014.05.07. 10:20

Európa a tavon

Balatonfüred - Kedd estig négy futamot rendeztek a Melges 24 hajóosztály Európa-bajnokságán. A hivatalosan május 2-9 között zajló regattánkét magyar egység is szerzett futamgyőzelmet, de az összetettben nem állnak dobogós helyen.

Fröhlich András

Változó irányú gyenge szélben kezdett a 18 országból érkezett 62 hajó az első versenynapon hétfőn. A forgolódó szél alaposan feladta a leckét a vitorlázóknak, ezzel is magyarázható, hogy például az első futamot megnyerő Andrea Racchelli hajója a második futamban csak tizenkilencedik lett. Voltak persze, akik jobban olvasták a pályát: Az olasz Matteo Balestrero két második, majd kedden egy harmadik és egy negyedik helyet gyűjtött, ezzel az összetett versenyben magabiztosan vezet.

A mezőnyben 35 amatőr csapatot is találunk, esetükben a jelző korántsem pejoratív, csupán azt jelzi, hogy az adott csapatban még senki nem vitorlázott profi-szerződéssel pénzért. A végelszámolásnál az amatőröket külön is értékelik, a legeredményesebb elnyeri a CorinthianEurópa-Bajnoki címet. Ebben a csoportban kedd estig az észt olimpiai bajnok, Tonu Toniste egysége áll az élen.

A magyar hajók is érnek el szép eredményeket. Hétfőn a dél-afrikai de magyar hajót vezető - Ian Ainslie-, kedden pedig a Csoltó Ákos kormányozta hajó is futamot nyert, de összetettben egyik egység sincs dobogós helyen. A szabályok szerint azonban hat futam után a legrosszabb eredményeket kiejtik, ez átrajzolhatja a tabellát.

Asszimmetrikus hátszélvitorlával bő szélben gyorsan haladó Melges 24-es hajó a balatonfüredi Európa-bajnokságon (Fotó: Pierrick Contin)

A Melges 24 a világ egyik legdinamikusabban fejlődő tőkesúlyos versenyhajó-osztálya, melynek első darabját 1992-ben tették vízre. Tervezője, Reichel Pugh nevéhez Amerika Kupa-győztes hajó megalkotása is köthető, nem véletlen, hogy a kis tömegű, nagy vitorlafelületű, gyorsan siklásba hozható, nagyon érzékeny típus hamar világkarriert futott be. A magyar Melges 24 osztály 14 hajót számlál, korábban Litkey Farkas tizenegyszeres Kék szalag-győztes is versenyzett az osztályban, őt azonban most a szervezők között találjuk.

Az MKB Bank Vitorlás Club balatonfüredi telepéről szervezett versenyen több magyar egység indul, a legjobb eredményt a már említett Ian Ainslietől, illetve a más hajóosztályban Európa-bajnok Pomucz Tamás, illetve a Csoltó Ákos kormányozta egységtől várhatjuk.

A magyar hajóban versenyző, dél-afrikai Ian Ainslie a verseny egyik legnagyobb alakja. A johannesburgi születésű, 46 éves Ainslie három olimpián indult, legjobb eredménye az Atlantában megszerzett ezüstérem, valamint a vitorlázók világranglistáján 2009-ben elért 10. helyezése is. Magyar hajóban nem először szerepel: a 2012-es Kékszalagon a győzelmi esélyeket egyébként hiába dédelgető Principessán és a tavalyi Melges 24 országos bajnokságon is részt vett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!